Starry-eyed.

Mai nap: semleges. Az összes többi. Beépültek a percek a szürke hétköznapokba. Ennyi volt. Elúszott, végül és utoljára. A gyenge napsütés még áthatol a fák száraz ágain, de zöld már nem serken a földből. Bekövetkezett. Ősz van. A fák lassan elhullajtják utolsó száraz leveleiket, sötétben fogok edzésre menni, nem csak hazafelé jönni onnan. Keddenként mire hazaérek is, sötét lesz. Indulnak a fagyos hajnalok, a szeles délutánok, az esős napok. A didergés a buszmegállóban. Fázom. Előre is fázom. Hideg lesz a tél. Hosszú lesz a tél. Nem tehetek mást, minthogy várok. Még mindig. Egyre kilátástalanabbul. Egyre céltalanabbnak tűnően, messzeségbe bámulva, várok. Csak kapaszkodni próbálok a megfoghatatlanba. ...és reménykedek, hogy egyszer majd felragyog a nap. Mikor olyat kérdezel a kapualjban, amire tudod jól a választ. Nem hiába térek ki.