Egy (ilyen) nap távlatából már említésre méltónak sem tűnik.

Temetés

Kellett egy nap, egy temetés, hogy eltemessem magamban a történteket. Kellett egy kis csend, kellett a fagyos hideg, kellett egy családnyi ismerős, mégis ismeretlen arc. Kellett egy gödör aminek mélyére nem láthattam, kellett egy óra, hogy másra gondoljak. Kellett a találkozás, hogy valami új kezdődhessen el.
Szinte ünnep volt, nem is gyász. Vidámság, szórakozás. Csupa-csupa jó történt ma.


Eltemettem magamban a gondolatokat, eltemettem a gátakat, eltemettem a hangokat, eltemettem az érzéseket. Eltemettem a felháborodást, eltemettem a szót, eltemettem a gondot. Eltemettem a bizalmat, eltemettem az időt.
S közben elkezdtem vágyakozni valami igazán új iránt - a családom másik fele iránt.


Az utóbbi pár órában már úgy éreztem magam, mint valami szépia árnyalatú filmben, amiben a régi idők egyszerű emberei kapják a főszerepet. Régi, barna faszekrények, doboz-tévék, dohos parasztház szobái. Befőttesüvegek, előszobaszőnyeg, nagykapu, hátsókert. Pislákoló villany, cserépkályha, ágytakaró, karosszékek. 
Nem (az) fáj, hogy meghalt, nem is az talán, hogy nem igazán volt az életünk része. Az, hogy még láttam, még fogtam, még beszéltem vele - és most nincs. Most már tényleg nincs sehol. S a történetek ma csak róla szóltak - az örök csavargóról, s megállapítottam ismét: alig ismertem. 
De testvérek találtak ma egymásra, unokatestvérek, sógorok - s régmúlt idők tiltott szeretői.  


Elhunyt egy Casanova, ki annyi meg annyi női szívet bolondított.
Ki csak magával törődött, de a világgal nem, s most a világ talált saját két darabjára általa.


Egyelőre elbúcsúzunk, de még látjuk egymást, addig rá(d)beszélem a mamát.
   

Még most is keresem a szavakat...

...de egy árva hangot sem találok.

'What day is it? And in what month? This clock never seemed so alive...'

Nem hittem a fülemnek. 


Csak felültem a buszra, mint egy átlagos napon − de ez a nap közel sem volt átlagos. 
A napfény vakítóan, sárgán, a busz ablakainak üvegén megakadva, utat keresve, a sarat, koszt, a poros esőcseppek nyomát részletesen láthatóvá világította, miközben azt éreztem belém próbál hatolni, a lelkembe, mélyre, a szívembe, de nem tud beférkőzni. Bennem már tél volt − van most is még − nem engedek be holmi − szép, de − megsárgult őszi napsugarat. 
Ott ültem vakon a fényben s egyben megrendítő sötétségben. Fülemben zene, szememben könnyek, számban − keresem a szavakat még. Egyre mélyebbre zuhantam saját lelkembe, bele a mélyembe, süppedtem, süllyedtem, amíg teljesen el nem merültem. Fuldokoltam. Levegőért kapkodtam megtelt tüdőmmel. 
Hogy lehettem ilyen vak?! Vagy mindezt csupán a nagy világosság tette? A mindent elárasztó megtört fehérség? Az bénított volna így meg, az vezetett volna így félre, túl jó volt már? Hogy nem vettem észre semmit? Észrevettem, ez nem is kérdés − mégis így is meglepett. Mondhatni szíven ütött, mégsem: 


nem észvesztés vagy szívzuhanás, 
egyenesen: lélekbénulás.


Mit tehet az ember, ha átejtik, átverik, hülyének nézik, egy idiótának hónapokig? Ha a szemébe hazudnak, miközben bizalmat esküdnek? Ha pár évi illúzió után a szőnyeg, a lábtörlő alá söprik?


Ha elárulják.


Nem hittem a szívemnek.


       

A buli íze a számban
Lányok neonruhában
Oldódnak a színpadon
Részeg vagyok nem is tudom
Mire jó, ha jó ez
Ha az alkohol boldoggá tesz
Akkor az a kevés kis öröm
Is kihányva fekszik a kövön


Fáj a fejem,a szívem túl nagy
És nem tudom, nem tudom hol vagy
Forog a világ, elfolyik minden
Nekem senkim, de senkim sincsen


A torkom összeszorul
Járni alig bírok
Az útra napfény borul
Ha rád gondolok sírok
Nincs már miben hinnem
Ráuntam a tájra
Nekem senkim sincsen
Most látsz utoljára


Fáj a fejem,a szívem túl nagy
És nem tudom, nem tudom hol vagy
Forog a világ, elfolyik minden
Nekem senkim, de senkim sincsen


Fáj a fejem,a szívem túl nagy
És nem tudom, nem tudom hol vagy
Forog a világ, elfolyik minden
Nekem senkim, de senkim sincsen


Fáj a fejem,a szívem túl nagy
És nem tudom, nem tudom hol vagy
Forog a világ, elfolyik minden
Nekem senkim, de senkim, de senkim, de senkim sincsen...

It keeps me real.

S visszaolvasva első hónapjaim bloggeren:

'Szeretem a hétvégéket. Alapvetően szeretem, ki ne szeretné, későn kelés, semmittevés, szabadidő. Szeretem, azokat a hétvégéket, amikor hazajössz. Itt vagy. Velem vagy, szánsz rám időt. Veled vagyok, így vagy úgy. Szeretem, amikor nevetsz, amikor mosolyogsz rám, amikor mélyen a szemembe nézel, amikor hozzám bújsz. Szeretem azt, amikor elalszol mellettem. Amikor kiforgatod a szavaim, amikor kifigurázol, amikor elfutsz előlem, amikor elmondod, amikor meghallgatsz. Amikor mutatsz valamit, amikor mutatok valamit, amikor filmet nézünk, amikor mesélsz. Lassan már mindegy, mit csinálunk, amíg Veled vagyok. Szeretem, ha Veled lehetek.'

Ha van egy álmod, a legjobb dolog, ami történhet veled, hogy valóra válik.

S azután...?

  

No happy ending.

	Mika - Happy Ending .mp3
	Found at bee mp3 search engine

Vége.

Ebbe az egyetlen szóba bele tudom sűríteni az összes érzést, ami most olyan hangosan, nagy zajjal kavarog bennem. Ambivalencia. Öröm és szomorúság.
Nem az az egy óra, nem az a pár perc, míg táncoltunk, nem a pezsgő, nem a dicsérő szavak, nem is a ruhák, nem is a képek, nem a gála, nem a bál, nem a hangulat, nem a taps, nem is az este, nem is a nap.
Bármilyen furcsán is hangzik; a heti három nulladik óra és táncpróbák sora. A készülődés.


Az a két és fél hónap.
Az fog rettentően hiányozni.

I never thought this song could make me cry.

Se időm, de napom.

Amikor is ugyan végre, de talán, már, na jó, hagyjuk a tölteléket: írhatnék.


Tényleg, semmire sincs.  Egy kósza fuvallat és huss messzire sodort. Majd jövök, ha élek, majd élek, ha jövök.
Amikor rád gondolok mosolygok - amikor mosolygok, Rád gondolok.
<3

I can' keep it above water.

New...

...coat.


Igen, megvan az új kabátom, nem volt olyan drága, mint amire számítottam, de annál inkább tetszik. Fekete, nagy ezüstszürke gombokkal, ferde sorban, kapucni nélkül. Sebaj. Most az új cél: türkiz sapka/valami/ és türkiz sál. Bár ha épp nem találok megfelelőt, akkor túlélem a feketéimmel is :D de az 'nagyon fekete lesz'. A mama persze kifogásolja, hogy miért nem a fekete csizmát rendeltem meg (így most már hozzá), de eddig igenis nagyon örültem, hogy a szürke mellett dönthettem/döntöttem, miért kell fintorogni, jó lesz az. Most már tényleg csak valami olyan cipő kellene a télre, amiben jégben, esőben is tudok suliba járni :DD
Péntek szalagavató; remélhetőleg a gondok nagyobbik felének vége is egyben.
Fogytam egy-másfél kilót 3-4 hét alatt, ami nem sok, csak épp időm nem volt enni napokig.
Neki kellene fognom az osztályvideónak, de egyelőre lusta vagyok és még mindig fáradt. 
<3

'Akkor is várok, ha nincsenek miértek,

Hisz tudod, bármit megtennék érted.

Nem számít, csak amit érzek,

Hisz minden Te voltál...'

Boy I think about it every night and day...

Nem.

Igen, mostanában (majdnem) minden egy nagy szar.
Arra jutottam, mégis kapjak a mamáéktól új kabátot. Először úgy voltam vele, hogy minek, de aztán meggondoltam magam és azt mondtam: na jó, de.
Aztán rájöttem, hogy egy hihetetlen nagy idióta vagyok, mostanában minden csak úgy kimegy a fejemből, mellesleg kitúrja a befelé tolakodó 5millió másik dolog, legfőképp szervezési jelenségek; bevásárló listák, időpontok, buszok, vonatok, pénz, programok, megbeszélések. 
Elfelejtettem én lenni. Önmagam.

Just lost the thread.

  

...azt hiszem, ilyen az, ha meggondolom magam.

Please be gentle.

Let me see you stripped down to the bones.

	Shiny Toy Guns - Stripped .mp3
	Found at bee mp3 search engine

Jön a hideg

ide fog érni, jön, fut, rohan, bár nem siet. Hosszú utat jár be odakinn és idebenn, mire végül valahol megáll. Jön, közeledik, egyre gyorsabban, bár még melegen süt a nap, bár még fényesen elvakít a fény, egy éjszaka alatt megfordulhat a világ. Egy éjszaka alatt meg is fordul majd. Nem lesz már reggel és nem lesz többé este sem, sötétség lesz és hideg és hó és jég és feketeség. Messzire utazik majd akkor a napfény, messzire utaznak majd akkor a madarak, messzire a levelek, a színek, a hangok és az illatok. Eltűnik majd minden, s csendben lappangva kísért majd bennünket a fehérség. Várnunk kell. Akkor is várnunk kell, majd nem lesz vége, nem fog eljönni igazából az élet, nem jönnek el a színek, nem jönnek el a hangok, nem jönnek vissza a madarak, csak annyira, hogy aztán újra elrepüljenek. Soha, semmi nem marad itt. Semmi és senki. Amire vagy akire várunk és az sem amire, akire nem. Azért jön el, hogy azután újra elmenjen. Nincs mit várni, nincs mire várni, mert ha ideér számolhatjuk meddig lesz itt, aztán azt számoljuk mikor jön vissza. Egész életünkben várhatunk. Miért kell? Mire kell? Meddig kell? Mindig. Várjuk a reggelt, várjuk az estét, várjuk a holnapot, várjuk a nyarat, várjuk a karácsonyt, várjuk a szünetet...

és várlak Téged. Ó, ha tudnád mennyire utálom ezt, mennyire gyűlölöm, s néha téged magad is gyűlöllek azért, amiért ennyit várok rád. Hogy ennyit kell várnom rád. S magamat gyűlölöm ilyenkor leginkább, hogy várok is rád...hogy ilyen sokáig csak várok és várok, várom, hogy teljen az idő, s nem teszek semmit, s nem élek, s levegőt sem veszek, úgy várlak, s mikor itt vagy érzem, épp csak hogy maradtál. Holnap már te is  elrepülsz a tél elől, el, messzire, csak épp nem délre, csak épp nem építesz új fészket télire, csak épp nem csupán a tavasszal látlak újra. Persze nekem ez sem jó így, sehogy sem jó, ismerhetnél, sőt ismersz is nagyon jól.

Jön a tél, közeledik, egyre hidegebb lesz, befagynak a tavak, a csatornák, elcsúszunk a jégen, ha nem vigyázunk. 

itt voltál még...

még egy perce itt voltál. Velem voltál, láttalak, éreztelek, fogtad a kezem. Csak egyetlen perce csupán, talán kettő, de semmiképp nem voltál itt régebben. Elmentél. Elmentél és itt hagytál magadból valamit. Valami fájót. Azt hagytad itt, amit ha jössz, elviszel. Most is magaddal vihetted volna. Az ürességet, az érzést, hogy valami nem jó. Hogy valami, valaki hiányzik, hogy Te hiányzol. Elvitted az illatod, a mosolyod, elvitted messzire és soká látom újra. Szerettelek míg itt voltál, szerettelek, míg távol. Akkor is szerettelek, mikor azt mondtad nem fogsz beöltözni. Akkor is szeretni foglak, ha tényleg nem teszed. Másképp nem megy. Most sem − soha sem.