2013. január 28., hétfő


Sorry, I was wrong I AM Superman. :D
          

Beülsz netezni a BurgerKingbe, mert nincs neted a koliban...

...és Budapest hirtelen sokkal emberibbé válik, mint az valaha volt.

1. lecke: ne ítélj a külső alapján!
- igaz, a férfi úgy nézett ki, mint anyu egyik sorozatából az egyik legszemetebb rossz-zsaru (se a címe, se a karakter neve nem jut eszembe egyébként), s már mikor a szomszéd asztalhoz ült, kiszúrtam magamnak: "úú az a pasi pont olyan, mint a tv-ben az a k*csög... brr..-.-" 
Ennek ellenére (ha csak a pillanatnyi érdek által vezérelve is) kifejezetten kedves volt. Talán az első idegen, aki megszólított, aki kért és köszönt, aki érdeklődött és csak egyszerűen hálás és (nem lehet elégszer írni) kedves volt, pedig csak egy email kellett neki.

2.lecke: ha egy témakört nem tudsz, Isten segedelmével pont akkor megy ki a szakos tanár a mosdóba, amikor te vagy benn vizsgázni :D

so much win
   

2013. január 24., csütörtök


I won't text you for a while, cause it's too mainstream for you.

ritkulnak a bejegyzések...

Csak ha akad még vizsga, csak ha akad még időpont...
Siket lennék, hogy ne halljam a világ zaját, vak, hogy ne is lássam az egészet, néma is lennék, hát nem sokat kérdeznének az emberek. Persze órarend még sehol, munkát így hogyan, össze-vissza ingázok, egyedül.
Unom már az egész félévet, de előre a tavaszit is. Nyarat akarok - ajajj, csak január van. No meg, minden egyéb hasonló.

2013. január 13., vasárnap

2013. január 9., szerda


I begin not to care....


I just hope there will be a day when you and I will be standing together 
with our degrees in hand and I can ask you what I have always wanted:
'Was it really worth it?'
Cause I will leave and from that time you will be on your fucking own, 
all alone.
   Trust me, I will.
    

2013. január 4., péntek

2013. január 3., csütörtök

I know it was so similar, but now I can make the difference


Téged akarlak, téged és örökre. Egyetlen élet egyszerűen nem elég nekem.
      

Berzsenyi Dániel: Levéltöredék barátnémhoz...

"...Meg arra is most döbbenek rá, hogy az álmodozásnak azt hiszem, vége. Úgy értem az álomgyár egy időre leállhat, mert most már itt az ideje, hogy az ember ezeket meg is valósítsa. Nincs hátra több idő a tervezésre, neki kell fogni a megvalósításnak, meg kell tenni az első lépéseket a hosszú létrán felfelé. - amiről persze gőzöm sincs, hogyan kellene elkezdeni, de majd kiötlök valamit (remélem)..."

2013. január 1., kedd



Sometimes

van, hogy azt hiszem - van, hogy elhiszem - minden a legnagyobb rendben, nem kell tenni semmit, se jobbra, se balra nem kell lépni egyet sem. Tökéletesen működünk, mint egy óraszerkezetben jól összehangolt fogaskerekek - egymásba illünk. Van, hogy úgy gondolom, semmi sincs rendben, derült égből villámcsapásként sújt le rám a felismerés: félúton lehetünk a mélybe. Zuhanunk, néha megkapaszkodunk, de aztán újabb lökést kapunk lefelé. Van, hogy igazán realisztikusan és racionálisan nézem magunkat, szinte kívülről vagy felülről és meglehetősen távolról, s olyankor szelektíven csoportosítom, mi jó és mi nem annyira jó. Megértem, mi miért történik, látom magamban a hibákat, újra hallom a beszélgetéseinket és tisztán látom az okokat. Egyet értek és nem értek egyet, de megértek. Megrémít a látszat - vagy inkább a tapasztalat? - hogy mennyire törékeny ez a gyakran sziklaszilárdnak tűnő kristály. De még jobban megrémít, hogy egy szempillantás alatt tűnhet minden el, kipukkanhat, mint egy szappanbuborék, és nem kérne senki, hogy maradjak. Talán nem is akarnád? Ezernyi a lehetőség, sőt egy millió, tudom, és értem, csak félek. Már nem is csak félek, rettegek, hogy bármikor homokszem kerülhet a gépezetbe, levegő a vérerekbe, és nem leszünk más, csak szép emlék. Pedig én boldog vagyok veled, önmagam lehetek melletted, és nem akarlak elveszíteni. Akkor is így van, ha néha ok nélkül veszekszem veled, vagy jogtalanul büntetlek, vagy csak sírdogálós hangulatom van. De mindenkor szeretlek. És persze tudom, soha többé nem találnék rád...
  
I just want to hug everyone who's on my mind nowadays...