Learning makes me sick.

Disgusting people

Pepita földeken nyargaló barna cowboy voltam, egy igazi poros-szeles vadnyugaton, ha kellett, hát vonatokat is eltérítettem, dacoltam a napsütéssel, a fülkében lévő huzattal, a körülöttem lévő borzalmas alakokkal. Banditákkal, útonállókkal, csupa rosszarcú társasággal.
Ha kedvem szottyant dakota indián voltam, az égre, az útra vagy a földekre néztem, figyeltem a madarakat, mind elrepültek messze. Olvadt a hó, a fekete-fehér szántókon barna őzek ugráltak telepített erdők diagonáljain át. Láttam, kívülről egy egész világot, a világot, melyben élek, láttam kívülről egy egész napot, egy napot, melyet újra meg újra átélek.
Gyereknek éreztem ismét magam, kis taknyosnak, s ámultam a felnőttek éretlenségén és gyomrom forgott az undortól, attól, amit akkor láttam. Láttam a fiatal fiúk arcán a döbbenetet, láttam a fintort a nő arcán, láttam a feszült türelmetlenséget a váró túlsó sarkában ülő társaság arcán. Megbámult azután. Hát jól visszabámultam, mint egy igazi kisgyerek, csak épp nyelvem nem öltöttem. 
Fekete ember voltam. Egy rongyos, akire senki nem figyel, de aki mellett senki nem megy el szó nélkül.
Egy lány voltam, egy lány a tömegben, egy lány a földön, éltem, haltam, mindennap újra meg újra.

...and it was all yellow.

'Look at the stars, look how they shine for you...'

   

Underage - no more.

Milyen érzés? Semilyen.
Ugyanúgy gondolkodom, ugyanúgy veszem a levegőt, ugyanúgy rajzolok, ébredek és alszom el, mint tegnap. Mikor még csak 17 voltam.
(Ugyanúgy leszólít a vonaton/buszon egy-egy hatvanas fószer, csak ma már még bunkóbb voltam - sebaj, nem vette a jeleket, mp3 fülemben, kezemben könyv, de azért két szám közt csak hallom, hogy nekem magyaráz...) :D
Annyiban változik az életem, hogy holnap leadhatom az érettségi jelentkezést anélkül, hogy aláíratnám apával, és a héten mégsem kell megkérnem anyát, hogy hozzon a boltból üdítőt a hétvégére, megvehetem magam. Micsoda siker. Ezért aztán gyerekek nem éri meg 18 évet élni, mármint: sok másért igen, de csak ezért semmiképp. Hogy a személyimet villogtathassam egy élelmiszerboltban. Azt hiszem, ennél mégiscsak több küldetéstudat szorult belém. :) 
Na a bankszámla, az már királyság, meg az életbiztosítás, meg ilyen és más hasonló nagy szavak.
<3

...and the sad thing is that my life's been around you lately.

   

God, how I missed my old Walkman mobile since I got the present one...

Új első-látásra-szerelmem (persze csak utánad :$), ámbár valószínűleg (még egy jó darabig) viszonzatlan és plátói:

Sony Z1000

*.*

(it was high time) 

     

...ha újra és újra felfedezhetném, a jelenleg körbezártnak, befalazottnak, elkerítettnek érzett világom...

elfelejtenélek napról napra, csakhogy újra meg újra megismerhesselek és beléd szerethessek.

     

I don't wanna so I'm not gonna...lie.

Ha azt írnám, minden tökéletes és csak azért nem írok, mert nincs időm, nos,
hazudnék.
Ha azt írnám, szomorú vagyok, semmihez sincs kedvem, mert annyi mindent kellene tennem,
hazudnék.
Ha azt írnám, olyan elfoglalt vagyok az érettségivel, vagy az iskolai feladatokkal (amiből megjegyezném van bőven, nem unatkozom),
hazudnék.
Ha azt írnám nem baj, hogy nem írok, az életem sínen van, csak kedvem nincs,
hazudnék.
Ha azt írnám nem hiányzol, ha azt írnám nem szeretlek,
hazudnék.

De azért csak írok...élek még.

I'm addicted...

...cause you're my ecstasy.

 

Am I bright enough to shine in all your spaces?

  

Peregnek a percek...

...és velük a kilométerek. Egyre messzebb és messzebb, távolabb és távolabb, visz az út, robog
a vonat, elszaladnak az órák, a percek, a fák, a kilométerek. Elszaladnak a mosolyok és az érzelmek, elszaladnak a hideg télbe, a téli sötétségbe.

missing

Percről perce...

It's a little bit funny...this feeling inside. I'm not one of those who can easily hide. 
     

Hajtás és türelem.

Remek lesz az elkövetkező fél év. Remek.