lassan.

Mai napom (hála égnek) nem szólt túl sok dologról. Elég lájtos volt, biosz tz, lesz ami lesz, holnapra kell magyar, meg majd megcsinálom a matek házit is. Rajz érettségi tárgytervezés részén egyelőre még nem gondolkodtam, de ha egyszer ihletem lesz, úgyis azon nyomban, rögtön, azonnal létre kell hoznom, amit csak tudok belőle, úgyhogy emiatt nem igazán aggódom, főleg, hogy még van másfél évem. :D Egész nyugisan hangzik. Azon gondolkodom, hogy holnap bemenjek-e a 6.40es busszal és a buszon is tudnám ismételni a magyart, meg első órában, avagy aludjak egy jót (ez sokkal csábítóbb) és csak a 8as vonattal menjek be. ...? Hm. Nehéz döntés. Erre még alszok egyet. Kavarog bennem pár dolog, ha letisztázódik, akkor majd kiírom magamból. Kiírom? Elmondom. Csak, ma valami tudatosulni próbált bennem, én viszont nem értettem a gondolataim, azt nem értettem, ahogy rám néztek. Nem értették. A szemeikben ott volt minden és semmi. Mindösszesen: egy kérdés. Feltették újra és újra, s én mégsem tudtam rá felelni. Egyszer sem. Nem tudtam rá választ adni. Ugyan valamit mondtam, de valami olyasmit mondtam, amivel én sem értek egyet, amit én sem tudok megnevezni, amit nem úgy látok már, mint rég. Régen egyszerűbb volt rávágni, de ma valahogy nehezebb összerakni. Mi is ez? Mi... ez.