Néha elolvasok pár idézetet és azt érzem, ez nem így van, téved, tévednek, hazudnak, átvernek. Szemfényvesztés. Mert ha két idézőjel közt van a mondat, azt gondolod magadban miután elolvastad: 'Hm, milyen igaz.' Nem, nem az. Nem azért lesz igaz egy állítás, mert idézet. Nem is azért lesz hamis. De nem minden borúlátó régi ember írt olyat, ami mindig és minden helyzetben megállja a helyét. Nem igaz. Csalás. Átverés, hazugság, tévedés. Hiba. Ítélkezik és elvét. Nyomot hagy, emberek milliói olvassák el, fel, át, újra és újra. Ettől még nem igaz. Nem értem-e, nem értek egyet vele? Nem értek egyet vele, lehet, hogy nem is értem, de valamivel, valami nagyon hatalmassal összeütközik itt belül. Harcot vív, márpedig háborúban nincsenek győztesek. Ezért nem engedem.
'Anyukám arra tanított hogy amit megakarok szerezni azért harcolni kell. Vagy tisztán vagy nem. De tudni kell feladni is. Ha az nem megy csak vesztes lehetsz.Örök vesztes.'
Ezzel nem értek egyet. Ha valaki nem adja fel, hanem veszít, de dicsőségére legyen mondva: kitart a végsőkig, akkor ő miért örök vesztes? Ha akarattal, erővel és elszántsággal küzd, tegyük fel; tisztességes módon, mindvégig, de elveszíti a csatát, akkor ő örök vesztes-e? Szerintem aki végigharcol és küzd, emberséggel, igazsággal, az az ember sokkal többet nyer már ezáltal, mint aki csalással, ármánnyal, hazugsággal, egyetlen pillanatba került dicsőséggel válik a csata győztesévé. Mindig a csaló a vesztes. Csalásával beismeri, hogy alulmaradt. Ha pedig mindkét fél tisztán játszik, akkor pedig elkerülhetetlen az egyikük veresége, ha szívből küzd, ha félvállról veszi. Ettől még nem lesz valaki örök vesztes. Bevallom, kissé felháborít. És elgondolkodtat.
S néha arra gondolok: A gyerekes ember az, aki gyerekesnek nevezi az általa értéktelennek tartott személyt.
Nem tettem idézőjelek közé. Minek. Az ember nem idézi saját magát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése