Hmmm, megjárva. Jajjj.... Vérvétel sikerült, de ultrahang és röntgen majd csak hétfő délután lesz :S éljen. Na, ma azért megtettük, amit lehetett, picit jobban vagyok. Ami nagyon para lenne az egyelőre még negatív, de hát így is épp elég nagy para van. Na de, semmi gond, keddig úgyis mindennap be kell mennem a dokihoz. Holnap meg vasárnap csak olyan egyperces beugrókra. xP hétfőn a véreredmény miatt, aztán almásra röntgen stb.-.-" , aztán kedden vissza ugyebár :D jajjdejólesz xP. Habár miután túléltem a mai vérvételt... nagylány vagyok. :)
Nem volt túl sok jó emlékem, (konkrétan egy sem) a vérvételről. Utoljára olyan 4-5éves koromban voltam anyáékkal vérvételen. Persze, hogy borzalmas volt. Halason, a kórházban. Nem egyszer, nem kétszer, jártunk egy darabig és mindig nagyon sírtam. A folyosón volt TV, amin mindig a Cartoon Network volt bekapcsolva, a folyosón padok voltak amin a nagyobb lányok már lóbálhatták a lábukat és ha a falhoz ért a hajam, akkor elektromos lett. Mindig nagyon sokat kellett várakoznunk (legalábbis én így éltem meg). Egy jó cm vastag gumicsövet tekertek a felkaromra, aztán elég fájdalmasan egy kis repülőre emlékeztető alakban összeeszkábált sebtapasz+tű herkentyűt (a tapasz gondolom azt a célt szolgálta, hogy ha ficánkolni kezdenék se csússzon ki a tű) az erembe döftek. Ehhez egy hosszú nagyjából 3-4mm átmérőjű világoszöld színű gumicső volt rögzítve, amin keresztül szemmel láthatóan elég lassan vándorolt a vérem, nagyjából fél méter hosszan, 4 vagy 5 olyan vérgyűjtő fiolába. Na köszi, még jó, hogy nem volt kellemes emlékem a dologról. :) most viszont már úgy csináltál, mint a Miami Helyszínelőkben. Húú, majdnem jó volt. :D Közben arra gondoltam, hogy hé, kislánykoromban akkor is sírtam a fájdalomtól, ha fogócska közben elestem a betonon és lenyúztam a térdem. Manapság már túlélem könnyek nélkül is. Talán. Hát akkor ez sem lesz nehezebb. :D Nem is volt.