Idő. Egy olyan fogalom, melyet nem tudnánk leírni, megfogalmazni, keretek közé pakolni, meghatározni, mégis mindegyikünk érzi, tudja, sejti, éli. Idő. Mitől függ, hogy azt mondom-e "egy kis idő", vagy "hosszú idő",  "rövid idő" vagy "sok idő", "rengeteg idő"? Ha kétszáz évig élnék azt mondhatnám 1 év az nem sok idő. Azt ki lehet bírni. Ha csak egyetlen évig élnék már, akkor viszont az összes időm lenne az az egy, valószínűleg borzalmasan, iszonyúan hosszú, avagy éppen rövid év. Egy év mitől rövid? Mitől hosszú? Mert idő. Idő. Telik, múlik, visszatér, körbejár, nem áll meg soha. Mint az élet. Elmúlik. Nehéz megfejteni az időt. A fogaskerekeket, ahogyan egymásba hajlanak, évről évre, hónapról hónapra, hétről hétre, napról napra, óráról órára, percről percre, másodpercről másodpercre és így tovább. Az idő nehéz. De ezt nem állíthatom biztosan. Egy dolgot viszont már megtanultam az időről, amellett, hogy múlik és elmúlik. Az idő lehet sok vagy kevés, bárhogyan is legyen, egy biztos: elfogy. Egyszer az idő is elfogy.