Még megüresedni, kimerülni, elfáradni, megnyugodni sincs időm.
Hazaérek és természetesen egyből jön a sok idióta, idegesítő kérdés, amire általában nem kellene válaszolnom, ha a családom odafigyelne arra, amit mondok. Nem egyszer, általában, amit beszélek. Tudjátok, mikor mozog a szám és ilyen fura hangokat hallatok... Ígyis mindig inkább csak kicsit emelt hangnemben (igen beismerem, nem túl kedvesen, mert már ilyenkorra általában elszállt az agyam,) megismétlem a kérdést és annak elemeit, amiből azért hálaég, általában rájönnek, hogy eddig is tudták a választ, de azért csak fárasztanak engem is még a nap végén, hátha elegem lesz az egészből, és elköltözöm, vagy nem tudom mit várnak, plusz amikor hazaérek a vezetésből és a mama első kérdése, alighogy belépek a kapun, az, hogy: 'Milyen volt? Sírtál?', akkor ne csodálkozzanak, ha nem is mondok semmit, csak fintorgok és azt mondom, na jó, baszki, sziasztok.
És akkor el kezdi részletezni a drága mama, hogy ő bizony annak idején olyan ideges volt, 30évesen, hogy elsírta magát, amikor nem úgy indult az autó. Hát erre én már csak egy: 'Az te vagy és nem én, de gratulálok.'-ot tudtam kinyögni.
Ennek tetézésében anya előjött az 'Akarsz 18. szülinapi bulit?' kérdésével, amihez azonnal hozzá is tette: 'Mert akkor azt nyáron kellene tartani.' Most akkor mi!? Utó 18, vagy elő 19??? Így ennek már kurvára semmi értelme és mondtam neki, hogy erről beszéljünk még, de igaziból nyáron már semmi értelme szülinapi bulit tartanom, nem tudom mire gondolt.
Aztán apa kezdte el fárasztani anyát, mire az egész vége az lett, hogy mert mi lányok azért vagyunk ilyen hisztérikák, mert 'Mi van, megvan!?', amire természetesen már csak annyit tudtam rávágni: 'Kösz apa, ha ilyen bunkó vagy, mindjárt megjön!'. Erre jött, hogy én szálljak le a magas lóról, mit képzelek magamról, hogy szegény drága mamát is jól helyben hagytam, meg vele is hogy beszélek és már szegény mamával se ez az első alkalom!' - GYAKORLATILAG A SZÁMBÓL VETTE KI A SZÓT.
Kurvára nem az első alkalom, hogy bazi nagy hülyeségeket kérdez meg hord össze folyamatosan a jogsival meg az autóvezetéssel kapcsolatban. Egy darabig az ember türelmesen hallgatja, de egyszer betelik a pohár.
Nagyon jól tudják milyen hetem-hétvégém-napom volt és milyenek lesznek még a mai után, egyetlen dolguk lett volna ma velem: BÉKÉN HAGYNI. Csak 15percre. Hagyni, hogy hazaérjek. Na ettől már inkább sírni tudnék, mint egy szaros sebességváltástól a kocsin. Röhejes, komolyan, én fogjam vissza magam. Érdekes az öcsémmel nem emeltem fel a hangom, nem kiabáltam, nem káromkodtam. Mert elég egyszer elmondanom valamit, felfogja és nem kérdez rá még ötször, csak másmilyen szórenddel. És érdekes, ha azt mondom, 'még elég laza, mert csak a tengelykapcsolót meg a féket kell néha kezelnem, a gázt a Misi nyomja' megérti, és nem kezdi el nekem magyarázni, hogy hát igen, az oktató oldalán is vannak pedálok.... miazisten, nemmondod!!???
Ne csodálkozzanak, ha kiakadok. Az egy dolog, hogy a suliban is szétesek a szervezés miatt, de az érdekel, azt csinálom, meg lelkes vagyok, meg belefér, de azt hinné az ember, itthon lehet egy kis nyugta. Komolyan mondom, egyre jobban érzem, hogy minél kevesebbet vagyok itthon, annál jobb. Eddig ilyet, még soha sem éreztem. De most betelt.
És amikor az egész elején elmondom: majd később válaszolgatok, csak most nagyon fáradt vagyok > amire a mama elkezdi magyarázni, hogy milyen kurva fárasztó a vezetés, akkor persze, hogy hátast dobok, mikor szépen elmondtam a hétvégén: a hétfői napomban az a másfél óra rutin, plusz a szintán 1.30 utazás, az lesz a kikapcsolódás és a pihenés (:DDD), akkor ne akarja megmondani, hogy a napom legfárasztóbb része, a koránkelés, az egész napos rohanás és rohangálás, a táncpróba és a meleg kaja hiánya ellenére a kocsiban ülés volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése