A nyári szünetekben, talán joggal kimondható; az összesben, az a közös, hogy várjuk. Mindig, mindegyiket, ha nem is pontosan ugyanolyan, de hasonlóan nagy lelkesedéssel, avagy várakozással, akár elvárásokkal teli.

Mindegy milyen lesz, csak jöjjön már. Hol késel nyár? Idén hosszú volt a tél...idén hosszú még a tél.

Augusztus 29., igen, azt hiszem, ez volt a tél első napjának dátuma, ez volt a nap, melytől kezdve rettenetesen vártam a következő nyarat. Folyamatosan, óhatatlanul, menthetetlenül, magatehetetlenül, elvárásokkal és várakozásokkal teli szívvel, szabadság- és időéhségtől szenvedve, de piszkosul vágytam a nyárra.

Vártalak nyár, s várlak még most is, igen soká maradsz, ezzel jár a felnőtté válás? Várlak már 9 hónapja, lassan olyan leszel mint egy kisgyermek. Sajnállak nyár, mi vagy te a két hónapoddal a nagy és hosszú évhez? A hideg és hosszú télhez? 

Várlak nyár, akárhol késlekedj is, várlak, s ugyan mi ez a pár hét már, ha végre újra láthatlak.