Ismét eljött az évszak, amikor 6.50 körül, vörösen izzó korongként, amolyan Oroszlán Király első képkocka-hatással ébred a nap. Átsüt, szinte éget, izzik a kopár faágak közt. Sárgásan bevilágítja az egyébként kristálytiszta kék eget. Tiszta, hideg. Tiszta, mert hideg. Hideg, mert még tél van. Szeretném elhinni, a legőszintébben szeretném elhinni, hogy itt a tavasz, a nyílott hóvirágok már csak a melegre várnak, esni sem fog októberig és májusban strandra mehetünk. Szeretném elhinni, de nem álltatom magam. Depizhetnék, rám is törhetne a tavaszi fáradtság, amihez ugyan még korán van, de már késő is, mert ideért. Csak azt látom magam előtt: tanulnod kell. Muszáj. A jövőd múlik rajta, bizony minden egyes ponton. Lehet, igen, túlreagálom. Talán. Félek. Biztosan. Csupán abban vagyok biztos, hogy szinte semmiben nem vagyok biztos. Hazudtam. Valamiben azért persze mégis. Pár dologban egyértelműen. <3 Azt teszem, amit a szívem diktál. Sajnálom, másképp nem megy. Másképp... másként élnék. Nem lennék én, és akkor elveszhetne minden. De ezt nem engedem.
Lassan talán elhiszem a télnek, hogy ő valójában a tavasz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése