Különös dolog az emberi élet. 

Egyik nap megismerünk valakit, aki lenyűgöz és elkápráztat, többletet és töltetet ad, reménnyel tölt el, felragyog a tudat, ha beszél.Nem is könnyen felejtjük el, töröljük ki emlékezetünkből az ilyen nagyszerű embereket, mert lábnyomot hagynak a szívünkben, kicsi kézlenyomatot a homokban és dallamuk sosem tűnik el fülünkből.
Majd egy másik napon olyasvalakit ismerünk meg, aki ennek teljes hamuszürke hátborzongató ellentéte, aki újra és újra bebizonyítja, hogy csontos, megsárgult lelke már nem érték a világnak,  hanem az új hajnal egyetlen fekete lovagja. Lelkünk virágait földbe tiporja, éles hangja ott cseng fülünkben, a tengerparton pedig árnyékot kereső alakja károgó varjúéval mosódik össze.

Kedd...szerda... Isten az egyik kezével ad, míg a másikkal elvesz.