Fura, hogy azt hittem, ha egészen jól viselem, jól bírom, szépen tűröm évközben, hogy nem vagy itt, nem vagy közel hozzám, nem vagy itt, itt velem, nem érhetek hozzád, akkor kicsit erősödtem lelkileg. Hogy nem leszek többé az a sírós egyszerű naiv kislány, aki ezek szerint mindig is voltam. Aki nélküled és előtted lehettem, aki nem sírt ha valaki hiányzott neki, aki nem mutatta mennyire nagyon össze van törve, aki nem pityeredett el bármiféle nem is bántó, nem is gonosz, csak félreérthető szótól, félmondattól, félbe hagyott gondolattól. Aki nem ijed meg egy vagy két vagy akármennyi szúrós tekintettől. 
Ha nem is voltam talán egy percig sem erős, de stabilan álltam. Stabilan álltam a helyemen, a helyemnek vélt tér közepén, néha jobbra-balra kilengedeztem, de álltam a sarat, álltam a viharokat, álltam az esőt és álltam a telet. Talán üvegfal magasodott közém és a külvilág közé, s mindez ismét csak egy félálomból idetévedt bizonytalan önámítás. Talán elfelejtette a bennem lévő pici naiv kislány, hogy hogyan kell gyengének lenni, elfelejtette egy pár hónapra, tán egy évre is. Kinyílt egy virág, s addig meghalt egy pillangó.
Mert a kislány elfelejtette szép lassan, hogyan kell erősnek lennie, hogyan kell állni homokviharban, tomboló tájfun kellős közepén az üveghegy másik oldalán. Mert szép lassan elhitte, nem kell félnie semmitől, nincs senki, ki őt bánthatná, ki őt bántani akarná. Egy olyan világban élt, ahol minden szép volt, minden hihetetlenül csodás és színpompás, fehér hajnali fényben úsztak a terek és az épületek. Nem létezett ijesztő vihar, nem villámlott, nem létezett rettentő égdörgés, nem létezett hazugság, nem volt felhős az ég. S az egyetlen ember, akiért igazán erősnek kellene lennie, ő tette ilyen gyengévé. Gyengévé, törékennyé, esetlenné, óvatlanná, érzékennyé. Összetört egy kristálybuborék. Egy pillanat alatt lezuhant a mélybe és millió darabra roppant szét az illúzió, mely eddig életben tartotta a feltétlen hitet, a hitet, hogy a felhők felett örökké kék az ég, hogy a tenger mélyére is lejut a napfény, hogy ha a napra éjjel utazol nem éget, hogy ha leesik egy hullócsillag az égről, akkor meghal egy nagy ember, hogy ha rád mosolyog egy kisgyerek, akkor angyalt látott, hogy sosem ér véget az álom, hogy léteznek még csodák és bárkivel megtörténhet bármi, hogy valaki fentről vigyáz ránk, hogy vannak emberek, akik az emlékeinkben örökké élnek, hogy a szivárvány lábánál kincsre találhatsz, hogy nincs mitől félned...
Te tettél ilyen törékennyé, hát védj meg. Vigyázz rám, amíg helyrejönnek a szárnyaim. Óvj egy kicsit még.
<3