Amikor a világ összetörni látszik, s millió apró fényes szilánkra roppan szét, 

amikor a tükör másik oldalán egy idegen néz vissza, mereven, hidegen az üveg mögül,

amikor az ég zöld lesz, a fű pedig kék, s fejre áll a valóság,

mikor már az éjjeli égboltot sem tengernyi ezüst csillag borítja,

mikor már túl késő, hogy elérd az utolsó vonatot,  hiába futnál, hisz' elszalasztottad,

amikor éber az éj és álom a nappal,

amikor az összes hazugságot elhiszem és már semmiben sem lehetek biztos,

egy valamiben nem kételkedem;

Te vagy a menedék.