Ma. (II.)

Unalmasnak tűnő, semmit mondó, üzenet nélküli cím. Mert esett, mert esik. Néha zuhog, néha jéggel ver. Aztán ott van, a mai óra is. Nem emelem ki, már úgyis kiemeltem. Kivételesen és talán először. Bár nem hinném, hogy utoljára. Nem, nem értünk egyet. Egyáltalán nem értünk egyet, sőt az eddig igen támogatott, igen jónak látott dolgok ellenére, most nem válaszolt. A kérdésemre egy szolid hangnemben, de erős 'oltás' volt a 'válasz', amely, nem, nem felelt a feltett kérdésemre, nem célozta meg azt, hanem elbeszélt mellette. Legalábbis saját értelmezésem szerint, mely hozzátenném; igen, lehet hibás. Most először, de valami nagyon rosszat éreztem. Felháborított, igen, talán jogtalanul, de bántott is. Bántott, hogy nem, most nem tud rám hatni. Mennyire kritikusan hallgattam az összes mondatot. Nem éreztem még soha ennyire, hogy nem egyezünk. De nagyon nem. Mert a kérdésemre, a fogalom volt a válasz, melynek értelmet akartam szerezni. Hát rendben. Nem, nagyon nem értek egyet. Tiszteletben tartani? Azt még.. nem tudom pontosan leírni, de a miénket sem tartják. Ez sem az volt. De most tényleg nem tudott rám hatni. Egy szemernyit sem. Pedig máskor már annyiszor, és jónak láttam, és hasonlóképp láttam. Ma nem. Ma csak hallgattam és az járt e fejemben: 'Mi!? Micsoda!? Nem.. hát ez rohadtul nem így kellene, hogy legyen. Nem, ezt nem csinálhatják meg. Nem... ez meg most mi!?.. ez egy érv? Nem értem.' a legmeghatározóbb pedig: 'Nem, szerintem egyáltalán nem így van, hanem, sőt, inkább...' A probléma gyökere kifejlődött. Táplálkozni fog. Ennek ellenére rajzon pedig csudimesés rálátásom volt a tanárúr szerint a dolgokra :D kontra.