Csak ültem.

Próbáltam kifelé bámulni az ablakon, ahogyan azt már jól megszokottan cselekszem a legtöbb hazaúton. De odakinn sötét volt. Sötét, a buszban pedig égett a villany. A lámpafény visszaverődött a koszos vastag ablaküvegről. Lehetetlen volt átlátni rajta. Nekinyomhattam volna az arcom, a kezeim, a homlokom, bármit, akkor sem láttam volna a külvilágot. Sokáig is tartott a hazaút. Egy teljes óra volt, pedig nem szokott ennyi lenni, sőt, de most így esett, így történt, csúsznak az utak, esik a hó, hideg van. Sötét van. Hideg. Esik a hó. Csúsznak az utak. Minden nap egy utolsó s minden első egy reggel.