Vagyis így már inkább csak voltam. Nem azért nem írtam, mert nem történt semmi fontos vagy olyasmi, amiről ne írnék szívesen, csak egyelőre a pár napi elszakadás a géptől nem okozott akkora hiányt bennem, hogy azonnal le kelljen írnom mindent. Persze már egy ideje itthon lustulok és persze már egy ideje ki is írhattam volna minden örömöm-bánatom, de egyelőre nem találtam rá megfelelő szavakat.
Bánatom? Csak hogy ismét elmész.
Örömöm? Az meg, hogy velem voltál. A múlt hétvégéről pedig azért nem írtam még, mert kicsit hihetetlen volt számomra, először fel kell dolgoznia az én kicsi szívemnek. Nem kifogás, tényleg így van, no meg, az is hozzá tartozik, hogy amikor írhattam volna, a fejemben volt és kiadható, akkor meg már rég úton is voltunk anyuékkal a Mecsekbe.
Veled az együtt töltött pesti napok ilyenek voltak:
lélekmelengető, szerelmetes, hőséges, felemelő, meghitt, csendes és nyüzsgő, nagyszerű, várva várt, csodás, varázslatos, lélegzetelállító, félelmetes, szórakoztató, mesés, káprázatos, közeli, nyitott, vicces, tökéletes.
Mindenből jutott, de legfőképp belőled − belőlünk és ez volt benne a legjobb.
Reményekkel töltöttél fel. Újra és újra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése