Van, kinek mindig, ismétlem mindig csak a panasz jut. Nem akarok ilyen lenni. Ráérek ezzel még egy jó 45-50 évet, hogy mindenkit a bajaimmal terheljek folyamatosan.
It's a little bit strange, de a napi 2-3 bejegyzésről áttértem a heti 1-2-re, amit nem feltétlen találok rossznak, de egyelőre betarthatónak, ugyanakkor üresnek.
Napjaim peregnek, mint homokórában a szemek, múlik az idő, fogy, vészesen közeleg egy fontos állomás. Nem a végállomás ugyan, de könnyen lekéshetem a csatlakozást, melyre át akarok szállni. Sínen lennék? Ó, dehogy, túl könnyű lenne és túl egyszerű, néha-néha a masiniszta eltéríti az időm, a kalauz nem kéri el a jegyem, elveszek a vágányok közt az egyenes peronon. 'Ez még belefér' - hajtogatom, de tudom, kezembe kellene vennem az irányítást, vagy tényleg lekésem azt a bizonyos vonatot.
Máskülönben megvagyok, egész jól mennek a dolgaim, ha nem szólom el magam túl korán, mondhatni szépen, lassan, de evickélek a cél felé. Persze a maradék egy hónap a tudatomban kissé beárnyékolja létemet.
...s közben a márciusból is kifutottam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése