...s magunkat meghazudtolva aláztuk porig a gyengébbet.

Valamit ma is megtanultam. Amit talán már korábban is megtanulhattam volna. Csalódni egy emberben - könnyebb, mint hinnéd; gyorsabb, mint hinnéd; veszélyesebb, mint hinnéd; fájdalmasabb, mint gondolnád, hirtelenebb, mint valaha képzelted és váratlanabb, mint azt valaha vártad volna.
Azt is megtanultam, hogy az értékes embereket sem elég pusztán értékelni, de az igazán jó dolog, amikor leesik a tantusz, hogy igen, ott egy igazán értékes, szerény és kitartó, de sajnos már megfáradt ember, akitől rengeteget, rengeteg jót, rengeteg szépet és legfőképp emberséget tanultál, s szembeállítanak a szembeállíthatóval, megkérdőjelezik az általad megkérdőjelezhetetlennek hitt dolgo(ka)t, avagy egyenesen földbe tiporják, porig rombolják azt, s megszületik benned a felismerés, hogy akit eddig is becsültél, most már igazán soha de soha nem akarnád, hogy megszűnjön az életed részének lenni. Pedig valahogy már elillantnak tűnik az egész. Olyan felesleges, kései bánatnak, elrontott utolsó táncnak, hajnal előtti fel nem ébredésnek, mint amikor lekésed az utolsó vonatot, vagy amikor rájössz, hogy a korábbi busszal kellett volna menned, vagy ha időpazarlásnak tartod amit csináltál, vagy csak... egyszerűen, ha ráébredsz, hogy már alighanem késő. Levegő után kapkodhatsz, remélhetsz, a lényeg: ne add fel.
Amikor így szembekerülsz - szembeállítanak önmagaddal, nem erkölcsi vizsgálat alá vonnak, nem is önelemzésről beszélek, hanem amikor egy önmagaddal ellenkező dologra, tettre, cselekedetre kényszerítenek, nos, akkor tudatosul igazán, hogy ki van alul a játékban. A játék, amelyben nem a földbe döngölt a porig alázott, hanem a nagyképű, gátlástalan, akire ráhúzták az álarcot. 
'Undorító, sportolóhoz nem méltó magatartás, a kézisekkel már régen ordítanék!' 
'Azt hiszem a tanárnővel nem egyezik a játékról alkotott véleményünk.'
Esélyt sem adtunk nekik. Igaz, sokkal jobb, ha szegényeket lenyitjuk 25-02-re, így biztos nem tudnak fejlődni, mindkét csapat számára nagyon izgalmas mérkőzés. Mintha múlt volna ezen bármi is.


Köszönjük szépen Csontos Ferenc tanár úrnak a kitartó munkát, a törődést, az emberségre tanítást és azt, hogy valóban képes volt megszerettetni velünk a röplabdát és hogy tiszta játékot űző sportolóvá nevelt minket.


Az egyik szemem sír, a másik nevet.


Itt most mégis mi voltunk porig alázva és mi voltunk földbe döngölve. A háló másik oldalán jobb lett volna. 
(Hajrá Szilády!)