csak egyetlen másodpercre talán, - vagy esetleg kettőre is olykor - dühös vagyok Rád.
Dühös vagyok, amiért nem vagyok elég jó. Amiért itt vagyok, mindenre készen, annyira szeretlek, hogy arra nincsenek szavak, hogy úgy hiányzol, hogy majd' belehalok, de nem kellek. Amiért annyira fáj, hogy nem vagy velem, hogy minden percben visszatartom a sírást. Hát cseszd meg, én itt vagyok, ha nem kell, akkor meggebedhetek se lesz elég.
Aztán a következő másodpercben belémhasít a felismerés: persze, én rontottam el. Én törtem össze a Te szívedet és nem fordítva. Én nem akartam tenni ezért. Én hagytalak menni.
Hát rohadjak meg, meg is érdemlem a sorsom, fájjon amíg fájni tud.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése