I miss You, because you are the only one who could comfort me now.

     

Nem találok rá szavakat, ezért kiírom magamból

Azt hittem jobban viselem a változásokat. Azt hittem, némiképp kedvelem is őket, hiszen új dolgokba kezdeni, kicsit másképp folytatni vagy máshol, jó dolog. Azt hittem, meg tudok szokni valamit, lassan ugyan, de még akkor is, ha némiképp ellenemre van. Hogy hozzá lehet szokni ahhoz is, ha valami nem az igazi, aztán megbarátkozni vele, de viszonylag belátható rutinon belül. 
Nem megy. Egyszerűen úgy tűnik, mégsem kezelem jól, ha valami (vagy körülöttem elég sok minden) egy csapásra más lesz, új, még akkor sem, ha lehetnek jó oldalai is, mert valami nagy és nehéz maga alá présel és nem kapok levegőt. És olyankor csak arra tudok koncentrálni, hogy nincsenek rendben a dolgaim. Még csak a harmadik hét telt el (tavaly csak november elejére jutottam el erre a szintre), de már most elegem van az egészből és vizsgaidőszak után epedezem. Pedig odáig még hosszú az út, és mostanra már különösebben sok értelmét sem látom. Méghogy az egyetemi évek a legszebbek! Meg a lófasz. Nem tudom ezt ki találta ki, de elég szar élete lehetett akkor. Mert ez minden, csak nem szép és nem jó. Csak kötelező tárgyakkal sikerült magam túlvállalnom. Ez mégis kinek jó? Arról, hogy egyebek mellett jelenleg beteg is vagyok, meg fáradt is (mint mindig), no meg ez a vasárnapi sebészet... már nem is beszélek.

Mi pedig mostanában nem vagyunk mi magunk. Olyan, mintha csak árnyéka lennénk a régi valónknak. Nyilván alig jut időnk egymásra, és ha jut is, végig azon kattog az agy, hogy mennyi minden mást kellene csinálni, haladni vele, mert nem leszünk kész. Nem beszélünk már kettőnkről, mindenki csak magáról, egyébként meg hallgatunk. Közel vagyunk, de széthúzunk, próbálunk kapaszkodni, mert elsodorna az ár. Amikor együtt vagyunk, akkor nagyon jó. Emiatt nem is félek, semmitől. Se másoktól, se a belső démonoktól. De amikor nem vagyunk együtt (márpedig ez van az idő nagyrészében, és tisztában vagyok vele, hogy nem lehetünk 0-24 együtt, főleg nem kettesben), akkor szinte elviselhetetlen. Aztán nyakunkon ez a meseszám is, vagy hívhatjuk, aminek csak akarjuk. Nyilván nem változtat semmin, ugyanúgy eltelik, mint bármely másik kedd, de belül mégis hoz egyfajta elszámolást. Félek tőle, hogy vízválasztó, félek tőle, hogy próbatétel, félek tőle, hogy olyan lesz, mint falura költözni: mindent megszokunk. Mások erre már házasságot alapoznak, mások itt kezdenek lecsúszni a lejtőn, hogyne gondolkoznék mindenféle felesleges agymenésen, mikor egyébként is ez az egyetlen dolog amibe kapaszkodhatom. Te vagy az egyetlen, akivel és aki mellett igazán jó. Aki mellett az lehetek, aki vagyok, aki lenni akarok. Aki mellett lehetek gyenge és esetlen, mert megvéd. Aki megért, akkor is ha nem szavakkal mondom. Nagyon nehéz nem melletted lenni, amikor csak lehet.

Since the day I left you
I hear your voice in every sound
Since the day I left you
I see your face in every crowd

       

'Meneküljünk máshová,

az ég fölé, a föld alá.'

    

nagyon

    

Elviselhetetlen, hogy ilyen közel vagy, mégis ennyire távol kell lenned.

    

Több irányból fáradok, és lassulok. Lemerülök, mint egy régi elem, pedig még nem is vagyok olyan régi. Napok-hetek futnak, de én nem haladok, sőt lemaradok. Néha sokat gondolkozom, szerintem ebben fáradok el leginkább. Gyerekként azért volt kimeríthetetlen az energiakészletem, mert nem kellett semmin sem gondolkozni, elég volt egyszerre egy dologra figyelni, arra sem feltétlen 100%-osan, volt aki figyelt rá helyettünk, felettünk. Már holnapra is elmaradtam, elmaradok, addig is, míg itt töltöm az időm, de nincs most erőm, se agyam, se kedvem, nekifogni a futásnak előre. Ami mellesleg nem sokfelé vezet.
   

You're the best.

    

I feel so low.

    

SUCK

Ez a nap egy nagy szívás volt, a közepét tekintve. Na jó, részletezem. Reggel a buszon sulibamenet, mellém ült vmi kínai tag a bevándorlási hivataltól az Astóriáig, jött az Asia Centerbe dolgozni, mutogatta is a képeket a telefonján, meg érdeklődött egyéb fontos információkról, mint pl merre van a Blaha, hány éves vagyok, hogy hívnak, van-e barátom... bearanyozta a reggelt, mit ne mondjak. Oké, volt egy szintaxis óra. Jó. Aztán találkoztam Rékával, ami megint jó, beálltunk a sorba várni, de olyan balfasz voltam, hogy elnéztem az időt és/vagy az órarendem, így Ono óráját sikeresen skippeltem, nem szándékosan (hogy cseszné meg, h egész hétvégén kajikat tanultam rá). Jó. Elmentem, kinyomtattam a handoutot arra az órámra, amire meg egyébként nem akartam bemenni, mert a TO-ra kellett mennem a neptun hülyesége miatt, ahol teljes elkeseredettségemben először rossz sorba álltam be (amit nem is értek, általában nem szoktam ilyeneket csinálni), aztán meg mikor bejutottam gyakorlatilag hülyének néztek, mert a neptun időközben jókutya lett és átírta a panaszolt számokat helyesre... Oké, legalább mint kiderült nem mentem feleslegesen, mert nem volt lezárva a tavaszi félévem, index hiányában (de az indexet tudtommal leadtam!...?). Elmentünk questurába, hogy na majd érvényesítettjük a diákunkat, meg kérek hallgatói jogviszony igazolást.. vártunk itt is egy röpke 35-40percet, s miután nem kerültem sorra, de szemináriumom volt 4től, így eljöttem vissza órára.... ami nem volt épp az univerzum legizmalgasabb kurzusa. A fejem is nagyon fájt, a hangulatom is a padlón volt. Még a Blahára is elmentem nyomtatni, meg onnan vissza. A buszon meg szemmel megöltek, mert nem adtam át a helyem egy öregasszonynak. Elnézést. Aztán kavarás van a hétvégével, de egyelőre úgy néz ki, megoldható a helyzetem. Ajj és tanulnom is kell és még neki se fogtam. De mi a jó? Hogy voltam lenn Nálad, azóta kicsit jobb a kedvem. (Meg persze vettem magamhoz némi élelmet, reggeli óta először - leszámítva a Rékától kapott muffint és magos zsemlét(?)). És végre van hűtőnk!. Aaaaaaaa.... és szőnyegünk. Szóval ha ki tudnám aludni magam holnapra, ami kb esélytelen, akkor még talán jó hetem is lehetne.
    

I want to be always this close. Or maybe even closer to You.

       

I just want 12 squaremetres and a balcony with two mugs.

One would be yours and the other mine.

   

Together is the way I want to be with You.

      

    

This year will be the hardest. I'm glad you're this close.

   

Come with me.

       

...and now I'm here.