Úgy akarom, hogy összefonódjunk, 

hogy már ne tudjuk eldönteni, melyik vagy te,

és melyik vagyok én.

Hogy elmosódjanak a határaink, 

hogy összeolvadjanak a kontúrok.

      

Evanescence - Evanescence - My Immortal with lyrics .mp3

Found at bee mp3 search engine

I am so tired of being here...between this bunch of people that cannot be called a team.

Team doesn't mean you, you, you or me...it means us. Thank god we're not in company anyway.
 

'If you're a bird, I'm a bird.'

   

Lana Del Rey - Born To Die .mp3

Found at bee mp3 search engine

Coelho, az első

Kezdem az elején. Talán még nyolcadikban láttam meg A Piedra folyó partján ültem és sírtam című Paulo Coelho kötetet, valamelyik osztálytársam kezében, sajnos már nem igazán emlékszem, kié volt, de arra igen, hogy a cím igencsak felkeltette az érdeklődésemet. Ezután gyakran találkoztam Coelho-idézetekkel internetországban, de egyik sem tetszett kifejezetten. Olyan mesterkélt és mézes-mázos volt, túl egyszerű nyelven akart túl fennkölt és elvont lenni és hatalmas gondolatokat elénk tárni egy égi piedesztáról - miközben nem sikerült neki. Ennek ellenére, mindig úgy gondoltam, hogy el fogok tőle olvasni pár regényt, ha nem is mindet, mégsem jutottam el odáig, hogy kézbe vegyem bármelyik kötetét. Most, ajánlásra elolvastam a Tizenegy perc című művét, melyért annyira rajong a népes Coelho-tábor. Bevallom kicsit kritikusan álltam hozzá, még mielőtt elkezdtem volna, de sajnos nem ért kellemes csalódás. Ez a könyv egy ugyanolyan ponyva-szerelmes-sztori, mint amelyeket az ember a Csók és Könny című havilapban talál, megfűszerezve egy kis Brazíliával és egy festőművésszel, némi prostitúcióval és szado-mazóval, és nyakon öntve a "szürke ötven árnyalatával". Alapvetően nagyon komoly témát boncolgat egy nagyon kidolgozatlan szereplőgárdával az élen, és persze némi fejlődésvonal nélküli pálfordulással. Ez nem lenne ennyire szembevakító, ha az egészet nem egy tiniregény nyelvezetével írná le. Szóval, valamiért a rossz könyvre is azt tudtam mondani eddig, hogy igen, most már ezt is tudom, ezzel is szembesültem, ezáltal is több lettem. Ezt a könyvet viszont egyelőre teljes időpocsékolásnak érzékelem, és nem egyszer forgattam a szemeimet a hüvelyváladéktól gennyes jelenetek olvasása során. Vagy legyen komolyabb, vagy legyen felnőttebb. Még adok egy esélyt Coelhónak a Piedra folyóval, és remélem lenyűgöz, különben szemétbe megy az egész.
     

אני ,אנה למדת עברית ויפנית

私はまだ靴がほしいです。

　　　　　

So in love with her look.

picture by le fashion

I have way much more special people in my life around me than to ignore them or forget about them.

Nagyobb baj az, ha nem tudom, ketten küzdünk-e vagy csak én magam, mint ha tudom, egyedül vagyok ezzel.

'Csak a távolság az, ami köztünk maradt...'?

   

Tudod, nagyon nehéz így, mert az egyetlen ember, akihez ilyenkor fordulni tudnék, akihez fordulhatnék, az Te vagy. És hozzád nem fordulhatok már. Valami elveszett, s tán tudjuk is jól, csak be nem valljuk magunknak.
Nem gondolom, hogy olyan durva lettem volna, hogy így kelljen félbeszakadnia a beszélgetésnek. Csak olyan voltam, amilyen te szoktál velem, fordított esetben. Sajnálom. 

...és nem beszél senki, mert nagy úr a szó. Nagy úr a félelem, hogy az ember mellé felkerül "egy-két dolog" a listára, ami elvileg a felvetett formájában nem is létezik. Akkor miért ez a csend?

You passed by.

  

...ja és Rihanna végre tök jól néz ki - mint régen.

Sétáltunk egy nagyobbat, vagy kisebbet, kinek, mi. 
Andrássy út, nice to meet you on your nude, clear side. 
Nagyon hangzatos, ha úgy mesélem, hogy esti séta az Andrássy úton, a Gucci, a Louis Vuitton és a D&G kirakatai mellett, az Operettszínház, a Radnóti Színház és az Operaház előtt, Terézváros szívében, nagykövetségek mellett, elhaladva a Hopp Ferenc Kelet-ázsiasi Művészeti Múzeum és a Magyar Képzőművészeti Egyetem előtt, kilyukadva a Hősök terén, majd visszakanyarodva Földalattival a Deák térre.
Egyébként pedig egy ugyanolyan utca, mint a többi, egy csomó nevezetességgel, török gyorséttermek, meki és burger helyett Emporio Armanival, Carl Zeiss-szal és az Adidas Originalsszal. És persze itt kicsit gyakrabban fordulnak elő a jó falusi cukrászda silány hasonmásai kávéház névvel.
Budapest, I'm not sure, but it seems to me that you're doing it right. :)
   

since I posted anything to deviant.art

Számomra ez nem csak egy választható út volt.

Ez volt az Út.

Nem akarta helyettem senki.

Elképzelni sem tudom az életem enélkül.

Még ha próbáltam is nélküle - nem ment.

      

My arms itch.

Véraláfutások az alkaromon - kemény munkát jelent.
Bár eddig azt hittem, hogy ezeknek a kis bordó foltoknak a megszerzése csak a gyengék kiváltsága...
...avagy elpuhulásom története. 
Nem fáj, csak viszket. Inkább mindenhol máshol fáj, ha megmozdulok.
 

Menőbb, mint a bajusz, oké? :D

Suck starts again...

  

You know, 'we girls' will always stay 'we girls'. ♥

   

Cause there's not enough time...

hangulatom egyébként sem jár a felhők között, a nap fénypontja a tanszéki óramegbeszélés volt. Annyira eltompulnak az érzékeink, annyira szürke és egyhangú lesz minden, hogy nem vesszük észre a szemünk előtti ismerősöket, az apró dolgokat. Mindenki valami hatalmasat és eget rengetőt vár az élettől, a mindennapoktól, a filmektől, a képektől...másoktól. Hogy ő maga tegyen valami eget rengetőt- azt már nem. Emberek milliói között mozgunk nap mint nap, egyiknek sem ismerjük a történetét, nem is érdekel bennünket, ha viszont megismerünk egy szívszorító sztorit, azonnal egyetemessé és világmegváltóvá válik a szemünkben. Törvényszerűvé és követendővé. Nem is tudom, mi késztet ezekre a gondolatokra.. egyszerűen csak minden évszakban eljön az idő, amikor kimerülök. Nem fizikailag, és nem is szellemileg. Valahol mélyen belül lekapcsolódik egy lámpa, és egyre sötétebb lesz, amíg csak ki nem találok onnan és be nem csukom azt az ajtót. Pár lépcsőfokot feljebb lépek, amíg bírom, majd kezdődik ismét elölről. Nagyjából  2-3 havonta eljön a pillanat, amikor megtelik a szemeteszsák, és ha nincs hová kiüríteni, akkor csak üllepedik és összetömörödik, és aztán már sokkal nehezebb lesz megszabadulni az egésztől. Annak ellenére, hogy a körülettem lévő történések nagyon is pozitívak, a belül végbemenő folyamat...nos, nem igazán. És nincs rá okom, és nincs rá szavam, és nincs gondolatom sem, csak ez az áthatolhatatlan szürkeség.

Someone save me, please.
  

...for one man in one life, 

just a flicker, and then a breeze.

 

I just can't tell how much...

   

Two parts. I'm so numb.

Csak tehetetlenül és megbénultan állok a jelenség előtt. Tudom, mi fog történni, mégsem tudok ellene tenni, nem is akarok, mert nem tehetem, nem az feladatom, nem az én dolgom, nincs jogom, még csak közöm sincs hozzá. De ha tehetnék valamit, ha összeilleszthetném a szétesett darabokat, a szilánkokat, ha visszavonhatnám helyettük a tetteket, a szavakat, a pillantásokat, ha csak esélyt adhatnék és biztosra mehetnék, ha megjavíthatnám, mint egy régi zongorát, aminek csak újrahangolásra van szüksége -
megtenném.
Újrahangolnám, hogy szóljon a zene, mint azelőtt.
Bár ne tudnám előre. Utólag is tehetetlen lennék, és feltehetőleg akkor is megrázna, de így még olyan megelőzhetőnek tűnik - persze tudom, már nem megelőzhető. Eldöntött és végleges, csak épp még végre nem hajtott.
Bár ne történne ez soha. Mindig elszomorít az ilyesmi. Ha a filmvásznon látom, ha a közvetlen közelemben...
Nincs jogom ítélkezni, tanácsot adni, ellenkezni, sőt írni sincs jogom róla, csak egyszerűen nem tudom kiverni a fejemből és... sajnálom. Őszintén és tagadhatatlanul.

'Every moment we spent,
hold your breath,
count to ten,
start again,
start again...'