| Florence and The Machine - You've Got The Love .mp3 | ||
 | ||
 | Found at bee mp3 search engine |  |
Néha azok a dolgok a legfontosabbak és a leginkább magától értetődőek, amiről nem, vagy csak alig beszélünk. Amikről, akikről csendben elmélkedünk. A buszon ülve, otthon a fürdőkádba merülve, éjjel az ágyunkon fekve, délután a napon, a hátsókertben. A testvérünk, az anyánk, a szeretőnk, a barátaink. Akikről nem áradozunk nap mint nap, akikről nem újságoljuk el mindenkinek, hogy 'Képzeld, kivel találkoztam/beszéltem/mentem...', akik minden nap eszünkbe jutnak, mégsem ecseteljük a bennünket körülvevő embereknek. Akikről nem is kérdeznek, oly magától értetődő, vagy olyan kínos, hogy egy ilyen triviális dologra kérdeznek. Akiket nem kell emlékeztetnünk, hogy szeretjük őket, mégis megtesszük újra meg újra. Akiknek nem kell emlékeztetniük, hogy szeretnek bennünket, mégis megteszik újra meg újra - ha nem szavakkal, hát tettekkel. Akiknek nem kell attól félniük, hogy valaha feledésbe merülnek, vagy hogy valaha lemondunk róluk.
S szó nélkül is jár az agyunk, szavak nélkül is értjük, csak néha fel nem fogjuk. Óvunk, vigyázunk, elővigyázunk, félünk, rettegünk, reszketünk, hiányolunk. Nevetünk, csókolunk, ölelünk, sírunk, zokogunk.
Sokáig írom e pár sort, újra-újra elmenti a blogger, miközben ide-oda cikázok a weboldalak között. Gondolataim ismét összeszedem, leírom, egy mondattal mindig több. Azt hiszem, a szeretet fáj. Vagyis a szerelem, jobban mondva. Nem is hiszem, tudom.
'You got the love. (8)...'
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése