Túl az utolsó bibós évzárón, túl a második Gloria Scolaen, túl a fájó (ki tudja milyen hosszú vagy rövid időre, de! szóló) búcsún, túl a meglepetéseken, túl a meghatódott könnyeken, vár minket egy jövő. Ez lehet szebb, lehet rosszabb, lehet hidegebb, lehet melegebb.
Adele szörnyen szívet-lelket-rengető-remegtető dala jár a fejemben, annak ellenére, hogy a szöveg jelen esetben nem helytálló. Idebenn semmiképp. A szalagavatón is szívbemarkoló volt hallgatni, s tévedtem, amikor a búcsúzáson hittem a hallelujaht a legmélyebbnek. Az érzésre emlékeztem, nem a körülményekre. Noémi volt és Niki volt, és Adele Someone like you volt. A Kávéházban. Akkor is szaggatott, tépett, zúzott és elnyomott. A kollázs-hegyek mögött azonban szól még a dal, szólnia kell, nem akarom, hogy elhallgasson, és nem akarok sírni, pedig most tényleg valami elmegy, valami elmúlik, valami nehéz.
Tanár Úrnak csak annyit, valahogy így az éterben, internetország berkei közt (s tán sosem jut el az üzenet), nincs fórum mely elbírná súlyát:
I'll never find someone like you...
'I wish nothing but the best for you,
Don't forget me I beg...'
Köszönöm ezt hat évet, de legfőképp az utolsó kettőt, de igazán a legutolsó egyet.
& igen, legyen kilométerkő: az első a kiindulástól.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése