Undorodom a világtól, melyben élek. Egyre elviselhetetlenebb, napról napra visszataszítóbb. A sok tekintet, a borzalmas műmosolyok, a szánalmas mondatok, a feltűnő fölényeskedés, a beképzeltség, a képmutatóság. Meg lehet-e undorodni egy várostól? Az épületektől, a terektől, a levegőtől, az utcáktól, a porszemekig. De igazán csak a benne élő emberektől lehet. Hat hét. Ezzel nyugtatom magam. Hat hét, akkor is, ha utána rosszabb lesz. Csak változzon. Hat évnyi ebből bőven elég volt. Undorodom attól is, hogy ebben a világban élek.
Másik város, más emberek, más teendő, más leosztás. Mégis csak álltam, karba tett kezekkel, zártan, csendben, kívülről szemlélve a valóságot. Kívül állt rajtam minden ami történt és mindenki aki elsietett mellettem.
Szeretnétek vajon azt, mi kényszer? Ami rengeteg időtöket elveszi? Amiben nincs sikerélményetek? Amiben mindig megmondják, hogy miért nem csinálod jól? Amikor mást, valami sokkal hasznosabbat is csinálhatnál? Nem szeretnétek ti sem.
Az utolsó mondat moderálásra került, 'nyilván túlságosan utálom az életüket Facebookon élő alsóbbéveseket és túl alacsony lett az ingerküszöböm' nevezetű indokkal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése