Oooh God, I will be the first to die when the Zombie Apocalypse comes.
2012. március 26., hétfő
2012. március 23., péntek
2012. március 22., csütörtök
I'm absolutely socially awkward, I know.
Undorodom a világtól, melyben élek. Egyre elviselhetetlenebb, napról napra visszataszítóbb. A sok tekintet, a borzalmas műmosolyok, a szánalmas mondatok, a feltűnő fölényeskedés, a beképzeltség, a képmutatóság. Meg lehet-e undorodni egy várostól? Az épületektől, a terektől, a levegőtől, az utcáktól, a porszemekig. De igazán csak a benne élő emberektől lehet. Hat hét. Ezzel nyugtatom magam. Hat hét, akkor is, ha utána rosszabb lesz. Csak változzon. Hat évnyi ebből bőven elég volt. Undorodom attól is, hogy ebben a világban élek.
Másik város, más emberek, más teendő, más leosztás. Mégis csak álltam, karba tett kezekkel, zártan, csendben, kívülről szemlélve a valóságot. Kívül állt rajtam minden ami történt és mindenki aki elsietett mellettem.
Szeretnétek vajon azt, mi kényszer? Ami rengeteg időtöket elveszi? Amiben nincs sikerélményetek? Amiben mindig megmondják, hogy miért nem csinálod jól? Amikor mást, valami sokkal hasznosabbat is csinálhatnál? Nem szeretnétek ti sem.
Az utolsó mondat moderálásra került, 'nyilván túlságosan utálom az életüket Facebookon élő alsóbbéveseket és túl alacsony lett az ingerküszöböm' nevezetű indokkal.
Másik város, más emberek, más teendő, más leosztás. Mégis csak álltam, karba tett kezekkel, zártan, csendben, kívülről szemlélve a valóságot. Kívül állt rajtam minden ami történt és mindenki aki elsietett mellettem.
Szeretnétek vajon azt, mi kényszer? Ami rengeteg időtöket elveszi? Amiben nincs sikerélményetek? Amiben mindig megmondják, hogy miért nem csinálod jól? Amikor mást, valami sokkal hasznosabbat is csinálhatnál? Nem szeretnétek ti sem.
Az utolsó mondat moderálásra került, 'nyilván túlságosan utálom az életüket Facebookon élő alsóbbéveseket és túl alacsony lett az ingerküszöböm' nevezetű indokkal.
2012. március 19., hétfő
and to all the haters
I also have some haters who dislikes me for nothing.
Let me give them a reason now.
Biztos velem van a baj...
...hogy nem vagyok kíváncsi az indián nevemre, se arra, hogy milyen ladám lett volna 30 éve, nem akarok idióta alkalmazásokba meghívókat kapni. Vagy amiért nem szeretem, ha 14-15 éves, feneküket és alig létező mellüket kidomborító (és alig takaró miniruhákban) és 15cm-s tűsarkúban pózoló kislányok fogadnak a főoldalon. Nem szeretem, ha valaki egész nap értelmetlen idézeteket posztol (tisztelet a kivételnek és a tartalmas státuszoknak!), az új kedvencem level 2-re emelte a gagyi idézetek lájkolásának fogalmát: 'Ha a pasid látott már smink nélkül, és még az óta is veled van, Ő az igazi ... ! ' > Ez a XXI. század, amelyben élnünk kell.
A pofám leszakad, emberek.
A pofám leszakad, emberek.
2012. március 18., vasárnap
Shit just got real.
Nem tanultam még semmit. Ebből vagy egy villámgyors 'adj bele mindent' lesz, vagy további semmi. Nem látom még a fényt az alagút végén, de egyelőre még fuldokolok is eléggé ahhoz, hogy holnap netán lógjak - az orvosnál. Majd kiderül, mindenesetre, most film- és reklámzenéket fogok letölteni, hogy addig se anyával DVDzzek a nappaliban. Már megnéztünk egy angol-skót romantikus filmet... nem volt valami lenyűgöző.
Három hét. :S
De most inkább megyek és élek, mint hal a vízben.
Három hét. :S
De most inkább megyek és élek, mint hal a vízben.
2012. március 12., hétfő
2012. március 7., szerda
One of the worst weeks ever...
"Az emberek azzal töltik az életük nagy részét, hogy olyanná váljanak, amilyenek nem is akarnak lenni, azért hogy megfeleljenek olyan embereknek, akiket nem is szeretnek."
Ritkán ötlik a szemembe Facebookon olyan idézet, ami telibe talál, sőt gyakran keresve sem találok ilyet. De az is lehet, hogy csupán most annyira magam alatt vagyok, hogy bármilyen kicsit is negatív színezetű idézetet magamra illőnek találnék.
Már-már meggyőztem magam, hogy egész jó, beletörődtem, elfogadtam, mentem-mentem.
MINDIG LEHET ROSSZABB. MINDIG.
Vannak olyan emberek, akik nem hogy egyszerűen 'nem az eseteim', de nem bírom, nem tudom, sőt így már nem is akarom elviselni őket, őket a borzalmas természetükkel, a beképzeltségükkel,
a pökhendi magabiztosságukkal, no meg, ki ne hagyjam; azzal, hogy azt hiszik mindig mindent sokkal jobban tudnak saját magunknál, természetesen rólunk. Hogyne. Mr Know-it-all :S Sokéig nem hittem volna, hogy valakit úgy is meg lehet utálni, hogy szinte végig hezitálunk, hogy akkor bírjuk-e az illetőt, avagy sem. Nos, velem már sokadszorra fordul elő, hogy valakit szépen lassan, de annál inkább biztosan meggyűlölök. Komolyan. Pedig én próbálkoztam. Próbálkozom. Mennyit is? Ja igen, kétszer annyit, mint mások, itt az ideje, hogy (meg)fizessek.
a pökhendi magabiztosságukkal, no meg, ki ne hagyjam; azzal, hogy azt hiszik mindig mindent sokkal jobban tudnak saját magunknál, természetesen rólunk. Hogyne. Mr Know-it-all :S Sokéig nem hittem volna, hogy valakit úgy is meg lehet utálni, hogy szinte végig hezitálunk, hogy akkor bírjuk-e az illetőt, avagy sem. Nos, velem már sokadszorra fordul elő, hogy valakit szépen lassan, de annál inkább biztosan meggyűlölök. Komolyan. Pedig én próbálkoztam. Próbálkozom. Mennyit is? Ja igen, kétszer annyit, mint mások, itt az ideje, hogy (meg)fizessek.
Bocsánatot kérek, hogy én én vagyok, te meg te. Bocsánatot kérek, hogy van egy kis öntudatom, nem úgy, mint a legtöbb 17-8 évesnek, akik megfordultak nálad. Bocsánatot kérek, hogy te aztán ismersz, bocsánatot kérek, amiért maximalista vagyok. Bocsánatot kérek, hogy nem nyalizok és jópofizok, nem viszek májashurkát, mézescsuprot vagy előfordul, hogy nem nevetek a pocsék vicceiden. Sajnálom, tényleg. Különben lehet, hogy jól kijönnénk. Különben, észre sem veszed.
Nyilván eléggé más vagyok, másképp is gondolkodom. Biztos ez a legnagyobb baj, sőt, tudom, ez.
2012. március 5., hétfő
I turned into fear.
Gondolkodtam. Feküdtem az ágyban és bámultam a lyukacsos plafont. Nem tudtam elaludni, járt az agyam, s némán magam elé bámultam, odaképzelve a bézs mennyezetet, a rajzszegek fúrta lyukakat, a helyet, a teret, melyet a sötétben nem is láttam. Eltűnődtem rajtad, rajtunk − nem meglepő. Eltűnődtem, s be kell valljam, lassan szokásommá, sőt rögeszmémmé válik, válunk. Elmerültem gondolataimban, s egyszer csak véresen, hirtelen, türelmetlenül csapott le a felismerés. A mindig, örökké, folyton-folyvást itt lebegő valóság. A bármikor bekövetkezhető, bármikor előfordulható, bármikor valóssággá válható.
Eltűnődöm azon, mi lesz, ha jön valaki más. Valaki szebb, jobb − igazibb. Aki több lesz, amikor én kevés leszek. Aki jobb lesz, amikor én rossz leszek. Aki szebb lesz, amikor én gyűrött leszek. Valaki, aki igazi lesz. Ki tudja én az vagyok-e? A szép, a jó − az igazi. Egy nap, majd csak úgy, váratlanul, betoppan(hat). Nem is gondolnánk, észre sem vennénk, fel sem ismernénk. Még megérkezhet...
...ott fenn, az ágyamon, a puha takaró alatt mégis minden olyan kemény lett és rideg. Olyan elképzelhetetlenül instabil. Labilis és mulandó, feledhető és törékeny. Ott fenn, nem tudtam lehunyni a szemem...
...s rettegni kezdtem, hogy egy nap elveszíthetlek. Igazán.
Eltűnődöm azon, mi lesz, ha jön valaki más. Valaki szebb, jobb − igazibb. Aki több lesz, amikor én kevés leszek. Aki jobb lesz, amikor én rossz leszek. Aki szebb lesz, amikor én gyűrött leszek. Valaki, aki igazi lesz. Ki tudja én az vagyok-e? A szép, a jó − az igazi. Egy nap, majd csak úgy, váratlanul, betoppan(hat). Nem is gondolnánk, észre sem vennénk, fel sem ismernénk. Még megérkezhet...
...ott fenn, az ágyamon, a puha takaró alatt mégis minden olyan kemény lett és rideg. Olyan elképzelhetetlenül instabil. Labilis és mulandó, feledhető és törékeny. Ott fenn, nem tudtam lehunyni a szemem...
...s rettegni kezdtem, hogy egy nap elveszíthetlek. Igazán.
2012. március 2., péntek
...and the rest is sent to hell.
A mai nap olyan szeles volt, olyan borongós, olyan szürke, bár próbált színes lenni.
Arcomba fújta a hajam, majd virágillatot, igazi orgonát, hozott a szél. Néha esővel fenyegetett, néha szikrázó napsütéssel, pillanat-gyors naplementével. És fújt, és fújt, és tombolt és elcsendesedett és kimerült.
Arcomba fújta a hajam, majd virágillatot, igazi orgonát, hozott a szél. Néha esővel fenyegetett, néha szikrázó napsütéssel, pillanat-gyors naplementével. És fújt, és fújt, és tombolt és elcsendesedett és kimerült.
2012. március 1., csütörtök
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)