Ülnöm kellene itt az asztalomnál, és természetesen tanulnom. Például történelmet, magyart, matekot, egy kis rajzot...de persze nem megy. Holnap már menne, addigra túl lennék azon a megszokhatatlan megrázkódtatáson, amit a tőled való elbúcsúzás jelent.Holnap már túl leszek ezen a kisebb sokkon és minden mehet a jól megszokott, hétköznapi, szürke kerékvágásban. Vagy legalább ahhoz hasonló módon. Ilyenkor jönnek persze a világmegváltó nagy kreatív ötletek, amikkel csak szenvelgek a fejemben, mert tudom, hogy nem csinálhatom meg, mert tanulnom kellene. Persze csak estére jutok el arra a fáradtsági szintre, hogy le tudjak ülni és elővegyem a könyvet. Elég nagy szar így az egész, hát még az érettségim mekkora szar lesz, ha így folytatom. No de, kemény vagyok, azt hiszem, befejezem végre az az elcseszett Kányádi-tételt. (Lógok a könyvtárból is, meg annyira utálom, hogy túl kéne rajta esni már.)
<3