Álomvilág, ma neked szól még a dal.
Álomvilág, amiből fel kell, hogy ébredj.
Álomvilág, most vége.
Nézz vissza még, ne legyen fájó a búcsú.
Nézz vissza még, szeret itt pár jó barát.
Nézz vissza még, akad egy életre emlék.
Nézz vissza még, most vége...'
Kicsit most leül, kicsit most összetörik. Most koppan, most puffan, most érzem már igazán. Ennyi volt, hat év, mint hat perc.
Eleinte fel sem fogtam, talán még most sem fogom fel igazán. Nem értem, nem látom és nem tudom.
A búcsúzás hallelujah-ját, amikor Noémi kezdte el énekelni... akkor éreztem igazán, hogy most sokkal mélyebbről visszhangzik, most sokkal szívszaggatóbb, mint akár a szalagavatón. Pedig már is az fájt. Akkor tudatosult bennem leginkább, mikor a sok szerető szempár közül kisétáltunk az iskola menzájáról. Amikor azt kellett mondanunk, hogy 'Viszontlátásra!', amikor félbe kellett szakítanunk egy beszélgetést, hogy továbbmehessünk. Ilyen volt ez a vég is, hat év, mint egy nagy félbeszakadt beszélgetés. Sokszor hittem már , hogy elég, de még úgy maradnék.
A búcsúzás hallelujah-ját, amikor Noémi kezdte el énekelni... akkor éreztem igazán, hogy most sokkal mélyebbről visszhangzik, most sokkal szívszaggatóbb, mint akár a szalagavatón. Pedig már is az fájt. Akkor tudatosult bennem leginkább, mikor a sok szerető szempár közül kisétáltunk az iskola menzájáról. Amikor azt kellett mondanunk, hogy 'Viszontlátásra!', amikor félbe kellett szakítanunk egy beszélgetést, hogy továbbmehessünk. Ilyen volt ez a vég is, hat év, mint egy nagy félbeszakadt beszélgetés. Sokszor hittem már , hogy elég, de még úgy maradnék.
...s kicsit sírok itt csendesen, meg ne lássa senki sem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése