'Boy I think about it every night and day...'

I do want to be with you, that's all.

Hiperventilláció

Írni sincs kedvem arról, amiről beszélni sem.

'Cause there's not enough time for one man in one life,

just a flicker and then a breeze.'

'I keep my time saved in a box from going fast in cars...'

Élek még, levegőért kapkodom. Na jó, ez nem igaz. Mármint, hogy élek. Dehogyis. A második fele nem igaz. Nagyon vicces ugye? Nem vagyok valami kicsattanó formában, de azért jobban viselem a létet, mint az elmúlt héten. Vészesen közeleg az érettségi, tételekkel kellene bíbelődnöm, s valószínűleg a heti programom is ez lesz (már, ha 3nap egy hétnek tekinthető, de mivel egy kedves ismerősöm állítása igazolhatná ezt a felvetést, így tényként elfogadom). Valahogy érzem, hogy nem az igazi, kínnal telített ez a szünidő. A legrosszabb, hogy a legrosszabb jön a leggyorsabban. No, gond egy szál se, tudom, ha belehúzok, bármire képes vagyok. Mármint, a saját elvárásaimhoz viszonyítva. :D Ami annyira nem is nehéz. A legnagyobb bajom, hogy le kell ülni. Le kell ülni, nem mozdulni, csak csinálni, csinálni, nem felkelni, nem enni, nem inni, nem megnézni az időjárás jelentést. Nem ötletelni új fürdőruhákon, új képeken, új rajzokon. Ó te jó ég, keddig még AZ is. Van baj, van baj, lassan meggyőzöm magam, de szalad az idő, szalad az autó, szaladok én is. :)

Jó éjszakát gyerekek.

Jelentem kissé magam alatt vagyok...

Every sunday I go...

It was high time.. but it wasn't so high then.

Valami tartalmasat, valami energikusat, valamit az írásbelikről, valamit a jövő hétről. Valamit az elmaradó EDÜről, valamit a félelmről, valamit a szomorúságról és valamit a kimerültségről és megüresedettségről. Valamennyit érzésekről, valamennyit tényekről, valamennyit álmokról és valamennyit tárgyakról. 
Lendülettel, hangosan, ordítva, vagy csendesen, halkan, hallgatagon, szűkszavúan.
Se kedvem, se erőm. Se történés, se álom. Se szép, se jó, csak van. Csak úgy vagyok, lebegek a felszínen. Változik majd, változunk majd. Jelenleg túl sok dolog történik, amit fel sem tudok fogni teljesen. Nem is teljesen − egyáltalán.
Lesz ez még így sem...s közhelyek köröznek szürkén ködös fejüregemben, újra meg újra előrelökve egyiküket-másikukat a klisétömegből.
Majd leüllepedik ez a mérhetetlen nyugalom és semmi.
 

Ez 'csak' egy érettségi, nem halt bele még senki. 

Ne keverd össze a rákkal vagy az AIDSszel.

Nem mindegy, melyik eredményt nézed.

  

Nézz vissza még, most vége.

Cím nélkül.

'Álomvilág, színesen égnek a fények.
Álomvilág, ma neked szól még a dal.
Álomvilág, amiből fel kell, hogy ébredj.
Álomvilág, most vége.


Nézz vissza még, ne legyen fájó a búcsú.
Nézz vissza még, szeret itt pár jó barát.
Nézz vissza még, akad egy életre emlék.
Nézz vissza még, most vége...'

Kicsit most leül, kicsit most összetörik. Most koppan, most puffan, most érzem már igazán. Ennyi volt, hat év, mint hat perc.

Eleinte fel sem fogtam, talán még most sem fogom fel igazán. Nem értem, nem látom és nem tudom.
A búcsúzás hallelujah-ját, amikor Noémi kezdte el énekelni... akkor éreztem igazán, hogy most sokkal mélyebbről visszhangzik, most sokkal szívszaggatóbb, mint akár a szalagavatón. Pedig már is az fájt. Akkor tudatosult bennem leginkább, mikor a sok szerető szempár közül kisétáltunk az iskola menzájáról. Amikor azt kellett mondanunk, hogy 'Viszontlátásra!', amikor félbe kellett szakítanunk egy beszélgetést, hogy továbbmehessünk. Ilyen volt ez a vég is, hat év, mint egy nagy félbeszakadt beszélgetés. Sokszor hittem már , hogy elég, de még úgy maradnék. 

...s kicsit sírok itt csendesen, meg ne lássa senki sem.

    

Már egy hete, hogy nem írtam, de még egy hétig nem is fogok. :)