2018. január 25., csütörtök

Megtöröm ezt a nevetséges csendet

Nem azért, mert fáj. Mármint, nyilván fáj is, de már a düh fázisában vagyok. A majd' szétvet a méreg állapoton már túl vagyok. Azt hiszem lassan eljön a belenyugvás. Már csak szomorú vagyok, amiért elillant az egész. Elillantunk mind a ketten már...
Ugyanakkor örülök, mert ebből is bőven volt mit tanulni. Elsősorban magamról, igen, még ha önzőnek is hat.
Most egy kicsit becsukom a szívemet, és türelmes leszek. Már amennyire magamhoz képest az tudok lenni. Becsuklak ide mélyen legbelülre, mostmár beférsz, kicsi vagy. Zsugorodsz itt a sötétben. Talán majd egyszer a kulcsot is eldobom. Egyelőre a szenes ládika mélyén elfér, a sok többi vacak mellett. 
Hátha lesz majd, aki kinyitja ezt a zárat egyszer, hajcsattal, dróttal vagy fogkefével, bánom is én.
A cipőfűző elkopott és elszakadt.
     

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése