You know, it's just sometimes not enough.
2015. október 16., péntek
Már csak egy perc van hátra.
Mire megírom a posztot annyi sem.
Boldog évfordulót. Ha ezt így szabad és lehet.
Ha ez így boldog lehet.
Ha ez így már nem fáj tovább.
De fáj még.
Vajon boldogok lennénk most?
Mi lenne velünk?
Mindketten dolgoznánk, és este fáradtan bújnánk össze az albérletben?
0:00 és vége.
Tegnap volt öt éve. Kereken. Hogy feltetted nekem azt a kérdést, amivel a legösszezavartabbá és legboldogabbá tettél akkor.
Mennyit változunk és milyen rövid idő alatt.
Mi változunk, vagy csak a körülmények?
Nem tudom már.
Hiányzol-e? Nem tudok rá felelni.
Már nem te hiányzol. Az az ember hiányzik, aki akkor voltál.
Ami akkor voltunk.
Ha ez hiány-e és nem csak szomorúság.
2015. október 11., vasárnap
17.05 Budapest, Csillaghegy
Bárhogy is nézem, a reptérre és az onnan ide való út sehogy nem rövidebb bkv-val, mint 1óra és 40perc. Olyan, mintha ez a mai hazaút teljesen kimaradt volna a fejemben. Mikor beléptem az ajtón, minden olyan volt, mintha csak pár perce mentél volna el. Megint elkezdett esni, amint elbúcsúztunk. Úgy látszik, ez már csak ilyen. Üresnek érzem a fejem, mégis össze-vissza cikáznak a gondolatok a fejemben. Elmentél. Megint. Először is szörnyű volt, és attól tartok ez már soha nem is lesz jobb. Elfáradtam. Kicsit lelkileg is. Mi mást tehetek, minthogy várom a következő alkalmat. Várom, hogy újra találkozzunk. Várom, hogy vége legyen ennek a 2 hétnek, ennek a 3 hónapnak, ennek a tanévnek... Meddig tart ez még? :(
Nagyon hiányzol.
2015. október 4., vasárnap
23:42 Budapest, Batthyány tér
Hosszúra nyúlt ez a vasárnap. Most indulok haza. Tök egyedül. És a házban sem vár senki. Csak kinyitom a zárat, beütöm a kódot, felkapcsolom a villanyt, bebotorkálok a konyhába és bepakolok a hűtőbe. Csend. Felcipelem a bőröndöm az emeletre, bepakolok a gardróbba. Elmegyek zuhanyozni. Lehet, hajat sem mosok már. Aztán belebújok az ágyadba. Egyedül.
Valahol mindig is vágytam rá, hogy egy kicsit éljek egyedül is, és a magam ura legyek. Valahogy sosem tűnt ez a helyzet sem ilyen közelinek, sem ilyen valódinak.
Nem az a baj, hogy egyedül vagyok. Tulajdonképpen örülök, hogy nincs aki megmondja, hogy este meddig éghet a kisvillany, mikor ropogtathatom reggel a müzlit, vagy mikor zúghat a mikró.
A baj csak az, hogy Te nem vagy itt. Nem vagy mellettem, amikor elalszom, sem pedig amikor reggel kinyitom a szemem. Az életem - az utóbbi szakaszra visszatekintve - nem más, mint várakozás.
Józsi, téged vártalak, tavasszal haza a nyárra, ősszel haza a hétvégére, aztán a szobánkba, aztán haza a munkából, aztán már nem is tudom igazán mire, de visszatekintve csak vártam az időre.
Sebi, most Téged várlak. Várom, hogy felébredj és írj, hogy hívj, hogy menjek, hogy hazagyere. És nem látom a végét.
Hiányzol.
Valahol mindig is vágytam rá, hogy egy kicsit éljek egyedül is, és a magam ura legyek. Valahogy sosem tűnt ez a helyzet sem ilyen közelinek, sem ilyen valódinak.
Nem az a baj, hogy egyedül vagyok. Tulajdonképpen örülök, hogy nincs aki megmondja, hogy este meddig éghet a kisvillany, mikor ropogtathatom reggel a müzlit, vagy mikor zúghat a mikró.
A baj csak az, hogy Te nem vagy itt. Nem vagy mellettem, amikor elalszom, sem pedig amikor reggel kinyitom a szemem. Az életem - az utóbbi szakaszra visszatekintve - nem más, mint várakozás.
Józsi, téged vártalak, tavasszal haza a nyárra, ősszel haza a hétvégére, aztán a szobánkba, aztán haza a munkából, aztán már nem is tudom igazán mire, de visszatekintve csak vártam az időre.
Sebi, most Téged várlak. Várom, hogy felébredj és írj, hogy hívj, hogy menjek, hogy hazagyere. És nem látom a végét.
Hiányzol.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)