Miért kell mindig a többségnek szenvednie, és a jó szereplőnek azt mondania, oké, most én félreállok az útból, úgy lesz a legjobb mindenkinek? Miért nem veszi magát észre soha a "bűnös"? Miért van, hogy még csak meg sem fordul a fejében, hogy valamit ő rontott el, hogy ő a fő oka most minden változásnak? Még ha sokkolja is, de egy pillanatra eszébe sem jut, hogy valaki azt mondja neki: én már nem bírlak tovább elviselni. És miért önző az ember, aki egyszer saját érdekét tekintve kap a lehetőségen, és kitör nyomorából? Szeretteinket mindig hátrahagyjuk, bármit is és bárhogyan is teszünk, mindig lesz "járulékos veszteség", mert az éremnek két oldala van (Oravecz Nórának meg jelenleg mélyen szántóbb gondolatai).
Nem hazudok jól, még csak valamit elhallgatni is nehezemre esik. Aki ismer, az rögtön át is lát rajtam. Ha ismerem is a válaszokat, nem tőlem fogják megtudni.