2011. december 31., szombat

2011. december 29., csütörtök


I thought something.

Where did the starlit nights go?

Ha csak a kék hajam lenne ciki... 


Akkor hagyj el, mert kicsit kancsal vagyok. Szerintem feltűnő. 
Mert nem egyformák a melleim, mert nem elég feszes a fenekem, mert rövidek az ujjaim, mert bénán áll mindkét kislábujjam, mert túl hosszú a hajam, sőt mert még benne van a fekete lenövésem.
Mert nem tökéletes a fogsorom, sőt hiányos és nem is szikrázóan fehér. Mert egy-egy szakaszon nem nő normálisan a szemöldököm. Mert nem elég vékony a csuklóm. A bokám.
Mert vastag a combom. Mert a jobb kezemen, a középső ujjamon, a ceruza/toll miatt ferdén nő a körmöm − tök ciki vele mutatkozni, főleg az utcán. 


Mert ez nem 'normális'. 


Gondoltam, ezzel nincs baj.
   

2011. december 28., szerda


It was so easy then...to believe.

Yo guys, was it really Christmas at all?

No mood, no feeling, no snow, no frosty cold, no xmas lights everywhere, no candles. Does that mean we are getting older that much?


Írnék, írnék, tenném, posztolnék, linkelnék, de most így: minek?
Majd, ha lesz világmegváltó, felhőelfújó, fénybepillantó, sötétbehajló, akkor majd írok. 
A karácsony idén úgy múlt el, mintha még hátra lenne, a hó nem jött, ahogyan a hangulat sem, no meg az érzés. Valahogy azt látom, ezzel nem is vagyok egyedül -  ami mondhatni megnyugtató, de valójában nem is, ha népbetegség, emberek. Csak örülök, hogy itthon lehetek, végre van egy kis időm, és mégsincs elég. Azon kapom magam folyton, hogy már azt tervezem mikre lesz időm, ha lement az érettségi. Ez elég kiábrándító, de tényleg másba már nem nagyon kapaszkodhatok. 
 

2011. december 15., csütörtök

Smiley railway.


Be kell valljam; bírom, ha valaki udvarol, bókol. Kinek ne tetszene?
Rég volt már, hogy egész hazaúton vigyorogtam, hogy ledumálták nekem a csillagokat az égről, 
 nem kezdő nőcsábász vagy, látom, de mégis:
'Köszönöm, tényleg.'

2011. december 11., vasárnap


Come Christmas, come. Hurry up. Please.

You, really you.


Tudd, miközben él a világ és történnek a napok, gondolok rád
és várlak, hogy jöjj.
  

Strange night.

Érdekes volt, igen, sebaj. 
A kemény mag nyilván nem változik már, a fantasztikus négyes megtörhetetlen. 
A többiről nem szólnék, már megszokhattam volna, bármit leírhatnék, nem szítom a feszültséget.
Már csak 4 és fél hónap.


A többieknek annyit üzennék talán: kár volt érte, de fel a fejjel. 
A maradéknak pedig annyit: attól, hogy nem olvasok be, és nem szólok róla, attól még tudok mindenről, nem vagyok olyan hülye, mint amilyennek ezek szerint hiszel. : )
Ja, és az intelligencia és az illem sajnos nem tanulható, tudom, de azért próbálkozni lehetne.
 

If I couldn't count on anybody, at least I would like to be the one who anybody can count on.


Hogy mégis miért csináltam? 
Mert senki nem csinálja meg helyettem. 
Mert rohadtul meguntam mindig másokra várni − a semmire, totál feleslegesen.
A végén úgyis mindig csak magamra számíthatok.
Mert kicseszettül senki nem tesz semmit.
Ezért.

2011. december 8., csütörtök




Minden egyes héten elhitetem magammal, hogy most jó lesz. 
Minden egyes héten úgy jövök haza, hogy egy k*rva nagy szar volt.
Nem megy és már elegem is van. 


2011. december 7., szerda


Célba akarok érni, csak úgy érzem túl kicsiket lépkedek.

Trust and believe.

Különös dolog a háló. A szövevényes, a kesze-kusza, az emberi kapcsolatok.
Hogy kinek és mit hiszünk el. Sőt, az is, hogy hogyan.
Kezdem azt hinni kifordul magából a világ, nem a négy sarkánál, hanem mindjárt a közepén. Hogy egy torz tükröt nézek a valóság helyett és nem értem, miért nem látom a lényeget.
Kezdődik? Ez lenne a nagybetűs?

2011. december 6., kedd

Ex-girl-friend.


Tudod, mikor még mindig kurvára neked áll feljebb, akkor az ember rohadtul elgondolkozik, mennyit ér neki ez az egész.
Sajnálattal közlöm, hogy arra jutottam: 
NEM ÉRI MEG.
  

2011. december 2., péntek

I never meant to cause any trouble.

Úgy érzem magunk, mintha a Hullám című filmből léptünk volna ki − vagy inkább abba estünk bele.