2013. február 28., csütörtök


Úgy akarom, hogy összefonódjunk, 
hogy már ne tudjuk eldönteni, melyik vagy te,
és melyik vagyok én.
Hogy elmosódjanak a határaink, 
hogy összeolvadjanak a kontúrok.
      

2013. február 21., csütörtök

Coelho, az első

Kezdem az elején. Talán még nyolcadikban láttam meg A Piedra folyó partján ültem és sírtam című Paulo Coelho kötetet, valamelyik osztálytársam kezében, sajnos már nem igazán emlékszem, kié volt, de arra igen, hogy a cím igencsak felkeltette az érdeklődésemet. Ezután gyakran találkoztam Coelho-idézetekkel internetországban, de egyik sem tetszett kifejezetten. Olyan mesterkélt és mézes-mázos volt, túl egyszerű nyelven akart túl fennkölt és elvont lenni és hatalmas gondolatokat elénk tárni egy égi piedesztáról - miközben nem sikerült neki. Ennek ellenére, mindig úgy gondoltam, hogy el fogok tőle olvasni pár regényt, ha nem is mindet, mégsem jutottam el odáig, hogy kézbe vegyem bármelyik kötetét. Most, ajánlásra elolvastam a Tizenegy perc című művét, melyért annyira rajong a népes Coelho-tábor. Bevallom kicsit kritikusan álltam hozzá, még mielőtt elkezdtem volna, de sajnos nem ért kellemes csalódás. Ez a könyv egy ugyanolyan ponyva-szerelmes-sztori, mint amelyeket az ember a Csók és Könny című havilapban talál, megfűszerezve egy kis Brazíliával és egy festőművésszel, némi prostitúcióval és szado-mazóval, és nyakon öntve a "szürke ötven árnyalatával". Alapvetően nagyon komoly témát boncolgat egy nagyon kidolgozatlan szereplőgárdával az élen, és persze némi fejlődésvonal nélküli pálfordulással. Ez nem lenne ennyire szembevakító, ha az egészet nem egy tiniregény nyelvezetével írná le. Szóval, valamiért a rossz könyvre is azt tudtam mondani eddig, hogy igen, most már ezt is tudom, ezzel is szembesültem, ezáltal is több lettem. Ezt a könyvet viszont egyelőre teljes időpocsékolásnak érzékelem, és nem egyszer forgattam a szemeimet a hüvelyváladéktól gennyes jelenetek olvasása során. Vagy legyen komolyabb, vagy legyen felnőttebb. Még adok egy esélyt Coelhónak a Piedra folyóval, és remélem lenyűgöz, különben szemétbe megy az egész.
     

2013. február 19., kedd

Nagyobb baj az, ha nem tudom, ketten küzdünk-e vagy csak én magam, mint ha tudom, egyedül vagyok ezzel.