I'm not a super hero at all.

My face isn't shockproof.

My shoe isn't waterproof.

My skin isn't heatproof.

My mind isn't foolproof

and my heart isn't bulletproof.

That's why I gave it to you.
Keep it safe. Save it for me.

Ismét.

Ismét itt. Fizika. A német részem kész.
Mai rajz: azon kívül, hogy többnek tűnt, mint szokott, és hogy nem tudtam túl sok dolgot, egészen nagyon jó volt. Négy előtt kiléptem az iskola ajtaján a hidegbe. Az emberek megbámultak. A szembejövők megbámultak. Rezzenéstelen, kifejezéstelen arccal, ám annál többet mondó szemekkel. A nők többnyire végigmértek, aztán megakadt a szemük a csizmámon. Többnyire. Volt akinek tetszhetett, volt aki egyenesen felháborodott rajta, aztán még a kabátom élénk színén is megbotránkozott a tekintete. A férfiak pedig - minő meglepő - jól végignéztek. Elölről, hátulról, kabátban, sálban. Az utolsó pillanatban nézték meg az arcom. Mintha nem venném észre. -.- :V? Valamit mindegyikük nézett. Férfiak, nők, gyerekek és idősek. Rajtam. Valami furcsát vagy különöset? Valami kihívót vagy közönségeset? Valami nagyon szépet, vagy épphogy valami borzalmasan csúnyát? Valami szokatlant, vagy netán valami vicceset? Nem tudom pontosan miért, de mindenki nagyon megbámult. Jobban, mint ahogyan az általában lenni szokott, pedig általában 'nagyon szokott lenni'. De nem zavart. Feltűnt és eltűnődtem. Közönnyel bámultam vissza, ürességgel és azzal a gondolattal: mit nézel? Nézz mást. Aztán elszállingózott. Sötét lett és még hidegebb. Az állomáson az ajtónál ültem le egy padra. Ahányszor kinyitották, végigfutott rajtam a hideg. és Kirázott. Mint már oly rég. Mert amikor veled vagyok, akkor a meleg ráz ki. (vagy ezzel az erővel, inkább ha a hideg kiráz, akkor a 'meleg ráz be'). Ezért.

I can't be there with you but I can dream.

We're gonna be high.

'say you gotta leave
but I know you wanna stay'
  

want.

Nem írok. Nem írok a szokásosról. Nem írok arról, amiről a legegyszerűbb lenne írnom. Nem akarom, nem szeretném. Nem tudom. Egyre inkább közeleg. Mindjárt itt van. Sajnos nem, de a karácsony igen. Várom. Nem magáért az ünnepért, nem a szentesti vacsoráért, nem az ajándékozásért. Mert szünet lesz. Itthon leszünk. Későn fekhetünk és későn kelhetünk. Itt leszünk. Talán már-már túlzásnak tűnik, de igen, veled szeretnék lenni. Néha eszembe jut, mennyire gyötört volna régebben a tudat, hogy ez: távkapcsolat. Így belülről picit más, így is elég borzalmas, még nem is annyira maga az élmény, csak maga a tény - és ennek teljes tudata. Mert várom a napot, az órát, a percet. S várom a szünetet, hogy itt légy, megnézzünk egy filmet és jégkrémet akarok enni veled az ágyban. Régi karácsonyfaizzók közt akarok feküdni veled és belebújni egy nagy pólóba ketten. Csupa bolond, eszevesztett dolgot művelni, égrenézni, szélbeszagolni, havatmarkolni, paplan alá bújni. Talán sok dolog, talán túl sok. Csak itt lennél már. Akkor gyöngysort fűznék a gondolataidból, lerajzolnám neked amit érzek, belekóstolhatnánk álmaink tejszínhabjába, aztán cirtomba haraphatnánk, csakhogy érezzük az édeset. Elsétálnánk a Hold mögé, ott elbújhatnánk, csak mi ketten, ott senki sem látna minket, senki ránk nem találna. A csillagok pedig - mint ahogyan azt a mondás tartja, úgyis - vakok.

'I don't care what they say, I'm in love with you...'

2 perc. Két perc. Mikor elkezdem írni a bejegyzést, két perc múlva indul a vonatod. Ismét. Újra és megint. Előbb, és később, siet és késik. Már csak egy. Egyetlen perc, és egyre távolabb visz. Míg egyszer megáll, de te ott maradsz. És elindul. Lassan halad, lassan haladok. 46 van, és nem tudok mit tenni. Nem is akadályozhatom meg, valahol belül megállítanám azt a vonatot, de aztán felismerem, hogy a helyzet nem ilyen egyszerű. Ez egy feladat. Amit neked el kell végezned. Mit feladat. Az Egyetem. :) szép és jó is, csak ne lenne -  ne lennél ilyen messze. 1perc. Fenn ülsz. Hát így esett. Vasárnap este - már jó fél órája sötét van, annak ellenére, hogy az idő 16.07- amikor csak hazajösz - hazajöttél a hétvégén - elfog az érzés. Amint belépek a kapun, amint elhajtasz a ház elől. Mert tudom. Tudom, hogy ismét várakozni fogok. 
16.49. <3

Soon soon :D

S te milyen színben látod?

:D Walking on a dream.

Megint elkezdeném azzal, hogy 'ma', 'mai nap', 'mai' ... de nem. Történt, történik, lesz. Hideg volt és sötétedett. Valójában sötét is volt.

Lassú volt és mégis jó. Egy bizonyos szinten stagnált. Semmi ingadozás, semmi indulat. Ez volt a nap.

Sok dolgot szeretnék. Most még ihletésem is van hozzá/rá :) addíg kell cselekednem, míg kedvem van, ismerem már jól magam, s tudom, ha egyszer elszáll... annak lőttek. :D
S most nem igazán érzem, hogy meg kell osztanom a részem. Talán később elkap a hév, hogy írjak valami nagyobb volumenűt, esetleg holnap. 

<3

Egy percig sem aggódok -  ezek csak mi vagyunk a szobád sarkában.