- cím nélkül -

El kellene mennem zuhanyozni, de azzal az utolsó morzsádiat is lemosnám magamról. Eltűnnének a sötét lefolyóban és akkor már nem foglak magamon érezni. 

Érezni.
Vérezni.
Elvérezni.

Azt kérdezed, mennyit ártottunk ezzel? Nem ártottunk ezzel semmit, már nincs hová rosszabb legyen. Legalább egy kis ideig Veled lehettem.
Ennyit megért.
   

boldog új év?

Próbálom felidézni magamban minden egyes pillanatát a hajnalnak és a reggelnek,

alaposan az emlékezetembe vésni minden nézésed és hangod,

az illatod, Téged, ahogy vagy.

Az érzést, azt a végtelen természetességet,

hogy legyen mibe kapaszkodnom rosszabb napjaimon.

      

Don't you know that I would fight in a war for you...

Do you remember the way it made you feel?

Do you remember the things it let you feel?

I want to be with You.

It is as simple and as complicated as that.

      

Néha egy pillanatra

csak egyetlen másodpercre talán, - vagy esetleg kettőre is olykor -  dühös vagyok Rád.
Dühös vagyok, amiért nem vagyok elég jó. Amiért itt vagyok, mindenre készen, annyira szeretlek, hogy arra nincsenek szavak, hogy úgy hiányzol, hogy majd' belehalok, de nem kellek. Amiért annyira fáj, hogy nem vagy velem, hogy minden percben visszatartom a sírást. Hát cseszd meg, én itt vagyok, ha nem kell, akkor meggebedhetek se lesz elég.

Aztán a következő másodpercben belémhasít a felismerés: persze, én rontottam el. Én törtem össze a Te szívedet és nem fordítva. Én nem akartam tenni ezért. Én hagytalak menni. 
Hát rohadjak meg, meg is érdemlem a sorsom, fájjon amíg fájni tud.
 

Utálom, hogy fizikalilag csak egy ajtó választ el minket, 

egyébként pedig talán fényévek.

      

Mindenki más csak arra emlékeztet, hogy egyikük sem Te vagy. Tölthetek velük időt, cseveghetünk, megnézhetünk egy filmet...ha behunyom a szemem egy pillanatra, akkor azt kívánom, hogy bár Te lennél ott velem. Aztán belehajtom a fejem egy idegen pólóba és mélabúsan elmormogom, hogy nekem ez nem jó és nem kell, és sajnálom de hagyjuk. 

Tudom, nem beszélünk nagy dolgokról, még csak nem is rezgetjük meg a témát, és nem is adsz okot reménykedésre, ne aggódj...de valahogy nem akarok esténként belehalni már, ha aznap beszéltünk. 
Olyankor egy fokkal jobb. Ha tudom, hogy jól vagy, rendben mennek a dolgok körülötted, és nem utáltál még meg talán. Ebbe kapaszkodom - igen, elég rossz. De ha még ez sincs, akkor marad az önsajnálat és a könnyek közt lelkizés -  szegény barátaimat nem is tudom, hogy bírják velem.

Nem tudom feladni, egyszerűen minden kis apró hang azt mondja, hogy Te vagy az. Tudom, biztos idealizálom, és tisztában vagyok vele, hogy nem lenne minden villámcsapásra tökéletes, és igen is kellenek majd erőfeszítések, de azt hiszem készen állok mindenre. Talán csak az időzítés hibádzik még, igazad volt.
   

This Christmas it is the worst so far

Ha nem lenne elég szomorkás a kedvem egyébként is, akkor a facebook felhoz egy négy évvel ezelőtti posztot, amiben szerepelsz. Nem is tudom, amikor a telefonom értesítést küld, hogy online vagy - sosem csinált és azóta sem ilyen senki másról... akkor próbálom ezeket nem jelnek venni.