Stars, they got nothing on us

I don't think you understand

Let's go out and do something we'd never do

Cause I feel like I can do anything when

My head is spinning and my feet off the ground

When I can't stop dancing like no one's around

And yeah, I think we were born to shine

Cause the stars are dull when they're compared to you and I

And if people don't like it then they can close their eyes

Cause' we're not the same and we don't have to try

We're brighter than fireflies, we're gonna light the sky

Light the sky

You and me, we stand out of the crowd

Cause we are not afraid to let our light out

So trust in me and just have no doubt

Cause we will be tearing through the clouds

mi mást tehetek, kiírom magamból...

Fáj.
Régóta fáj, mondhatnám, hogy most jobban, de valójában nem jobban. Pontosan ugyan annyira, csak most engedtem is, hadd fájjon. 
Fáj a szemem. A szivem. A bőröm. A fejem. Mindenem fáj. 
Pszichoszomatikus.
Krónikus.

Talán túl korán van. Vagy inkább túl késő. Igyekszem felfelé, de elfogy a levegőm. 
Ismersz és nem is árulok zsákba' macskát. Viszont én igenis hiszem, hogy menne.

Tudsz mindent.
   

magamtól idézek, éberen fetrengek

Egyszer azt írtam - pontosan tudod, mikor:

"Elmondhatatlanul fogsz hiányozni, Te, és minden érintésed.
Egyszer elfogynak majd a könnyek.
Egyszer majd mosolyogva gondolok vissza Ránk.
És azt fogom hinni, hogy talán csak túl korán találkoztunk. Talán csak ennyi jutott nekünk.
Én rontottam el. És erre nincs szó, erre nincs bocsánat, erre nincs felmentés."

Igazam lett a hiánnal.

De a könnyek nem fogynak, és a mosolyom is félszeg csupán. 

Eltelt 3 év. 

Vajon csak gyászolom a múltat, vagy foggal-körömmel is visszakaparnám?

   

Budapest diaries...

day #1
finally

day #4
found a flat

day #5
lost my identity

day #12

move in

day #14

got the job

so far so good

   

I thought it was different

Azt gondoltam, menni fog ez, csendesen, nyugodtan, rendben.

Mi lelt!?

Hidd el, ha teleportálhatnék, már túl lennénk rajta. Nem a szomszédba megyek.

Sajnos.

Nem akarom még nehezebbé tenni. 

Csak annyit kérek, ne akard te sem.

    

Végtelenül furcsa érzés, hogy véges az idő, melyet itt töltök még. Bármennyire is szerettem volna, mégsem vált otthonommá ez a hely. Ketyeg az óra, érzem is, hogy sietnem kell. Úgy teszel, hogy siessek. És közben számolom, hogy hányszor nem fogok már futni az erdőben, hogy hány napfelkeltét nem látok már az erkélyről, hogy hány busz után nem fogok már futni reggelente, és hogy hány este nem érkezem ide haza többé az ölelésedre. Hány doboz lesz vajon a vállamon a teher? Hány csillagot számolok majd éber éjjeleken még? Végtelenül furcsa érzés - hazamenni.
   

Kétévi vakáció.

   

Last but not least

You know there's an only place,

a lonely place,

out on the worldwide web,

where my only guest is you.

    

Hol van a baj?

Nem tudom eldönteni, hogy változnom, vagy változtatnom kellene.

Talán haza kellene mennem

Az sem baj, ha ezt a képet posztoltam már...