Stay with me.

    

I want a holly jolly Christmas this year.

    

Oh dear, what I would give to be together - just the two of us - for an hour.

    

I miss You so.

I miss You in the morning, when I open my eyes.

I miss You at noon to have you by my side.

I miss you when traveling the city.

I miss You in the evening - your holding me close.

I mis You at night - kissing me, having me.

I miss You in my sleep, you're so far away.

I miss You in my dreams.

And then, when I wake up, I still miss You. 

And I miss You again, already and yet.

     

 Now that I have a minute to take a breath and think about myself,

the only thing I think about is You.

You. You. You.

And I'm always looking forward to seeing you.

But when we meet, sometimes I feel like you don't have enough patience to me.

It's like you've had enough, you run out of patience toward me.

I know sometimes I'm childish and impatient too,

but yesterday when you held my arm so tight,

I really felt like a scared child for a moment.

I'm not scared of You.

I'm just scared of what we can be transformed into

if we just stopped taking care of each other on the inside.

      

no time

no time

no time

.

.

.

         

I miss the nights we spent together. 

    

I got into the flow.

I am into Christmas as hell.

   

miss you, even it's a second since you're gone

Az volt jó benne, hogy bármire is gondoltam, 

az nem játszott, hogy ne számíthatnék Rád, 

bárhogyan is legyen. 

    

Egy meg nem született bejegyzés

Vagy gyerek. Vagy rákocska. Probléma.
Valami, amitől rettegtem. Vagy talán rettegtünk.
Egészen addig nem is aggódtam, amíg te nem aggódtál. Aztán ahogy láttam, mennyire aggaszt téged a dolog, és engem pedig mennyire nem, na akkor kezdtem el én is aggódni.
Józan ésszel, racionálisan lehetetlen lett volna. Lehetetlennek is tartottam. Aztán persze eszembe jutott minden, meg hogy simán benne lehetünk abban a bizonyos 1, azaz egy teljes %-ban. 
Aztán már azon járt az agyam, hogy ha az egyik, akkor mit teszek, vagy mit kell tennem, ha a másik igazolódik be.
Már mindent felkutattam a neten. Mit vegyek, hol vegyek, hova menjek, mikor rendel ez, mikor rendel az, mikor van nyitva okmányiroda...
anyáéknak elmondom-e?
A két esetből az egyiket biztosan igen. A másikról még nem döntöttem - hálaég nem is kell.
Ijesztő volt végigsakkozni a lépéseket, elejétől egészen addig, amíg szinte meg nem történtté lehet tenni. Szinte. Mármint az egyik opciót. Ha daganatról lett volna (lenne?) szó, azt nyilván nem tudom végigsakkozni.  De amint végiggondoltam és eljutottam egy pontba a feltételezett zuhanásból, ott már jó volt. Onnantól kezdve megnyugodtam, és azt tudtam mondani: jöhet, aminek jönnie kell. Készen állok és várok. 
Ijesztő, hogy mennyire beleástam magam lelkileg, távoli és nem is olyan távoli jövőmbe vájva, pedig ma jött mint a megváltás, és legalább egy hónapig félretehetem az efféle gondolatokat.

Kicsit nagy rajtam a nyomás, azt hiszem.
Olyan másfél hétnyi.