I'll go back to the basics...

Olvastam ma az egyik általam követett blogon, egy eleinte nagyon egyszerűnek, eltúlzottnak és tini-bölcsesség szagúnak vélt bejegyzést, de még ma rájöttem, nagyon is igaza volt Karennek. Szóval back to the basics, és vissza fogom hozni a kamerám. Egyelőre pedig megelégszem a telefonoméval. 
&>

Our love is better than Ellie and Noah's.

I just wanna tell you but can't find the right words...

Két év. 
Azt, hogy különféle jelzőkkel illessem a köztünk lévőt, már megtettem, nem egyszer. Azt, hogy leírjam, mennyire fontos, szintén. Hogy megpróbáljam elmondani, mennyire nagyon, már megpróbáltam. Hogy pontosan el tudjam mondani, le tudjam írni, meg tudjam fogalmazni, hogyan és mit érzek...lehetetlen.
Annyit tudok csak mondani; nagyon.
 
 

I just want to get lost in you.

   

I thought we had reached the climax, but then you came again and unfroze my heart.

Beteg a szívem, mert elmentél. 
Örül, hogy itt voltál.
 

M.P.

I want a short movie like the ones we shot once...

We've had a promise made...

Jose González - Heartbeats .mp3

Found at bee mp3 search engine

Vissza-vissza tér, felvidít és elszomorít ez a szám. Annyi minden eszembe jut, , a Sony Bouncy Balls, a Biff evangéliuma, a szalagavató, az osztály búcsúzása, a kávéház, az esős napok, a hosszú buszutak, a remények, az esélyek, az éjszakák, az utolsó búcsúzás...

One night to be confused,
one night to speed up truth...

A fejem kong, a szívem túlcsordul, nem is élek tán igazán. Még mindig nem szoktam meg, még mindig elmondhatatlanul hiányzik a régi. Az életem. Halmazba gyűjthetem a jót és kevésbé jót, nem kellene, hogy így legyen. Ömlesztve kellene, összekeverve, nem így legódarabokként szétszedhető módra. Úgy kellene, hogy akarjam, hogy fájjon, hogy érezzem igazán, 

hogy élek.

Ezt a semleges létet, elkülöníthető tető- és mélypontokkal, nehéz művelni. Illetve, könnyű, de bensőmnek rövid ideig elviselhető. Az első félév? Egy év? Mind az öt? Mennyi ideig lesz ez így? Egy hullámzó, örvénylő kavalkádot akarok, akkor is, ha csak csendesen fodrozódik a partja. Nem egy nappali sivatagot, éjjeli zuhatagot.

...we were in love...

    

How does it feel to be sitting on a bag of bones? Doesn't it hurt?

Gyermekként könnyebb volt megítéli, ki sovány, ki nagyon vékony, kinek van szép alakja, és ki kövér. Sokkal egyszerűbb volt, nem szabtak korlátokat és nem hoztak létre átmeneteket a társadalmi elvárások, a divat és a magazinok fotói. Nem voltak külön kialakított ruhák minden alakra, hogy hazudni lehessen a világnak, nem volt photoshop és nem volt anorexia. Amikor kicsi voltam, sokkal egyszerűbb volt minden. Az egyik lány az óvodában, emlékszem, kicsit duci kislány volt, azt mondta nekem: "Én szeretem a hasam. Nekem azért van nagy pocim, hogy ha majd öreg leszek és egyedül leszek, akkor is legyen kivel beszélgetnem."
És pont. A gyermeki őszinteség és egyszerűség azt hiszem győzelmet aratott a csúfos jelenünk felett, ekkora kritika rég érte a XXI. századot. 
 

Bocsánat, de ilyenkor nem szabad írni!

− mondta (jobban mondva üvöltötte) az idősödő nő (az arcomba).
−Bocsánat − mondtam, kissé (nagyon) megilletődve.

A beadandók története, avagy motozás a zsinagógába való belépés előtt.

Fin

Autumn

'I don't mind where you come from,

as long as you come to me.'