Shit just got real.

Nem tanultam még semmit. Ebből vagy egy villámgyors 'adj bele mindent' lesz, vagy további semmi. Nem látom még a fényt az alagút végén, de egyelőre még fuldokolok is eléggé ahhoz, hogy holnap netán lógjak - az orvosnál. Majd kiderül, mindenesetre, most film- és reklámzenéket fogok letölteni, hogy addig se anyával DVDzzek a nappaliban. Már megnéztünk egy angol-skót romantikus filmet... nem volt valami lenyűgöző.
Három hét. :S
De most inkább megyek és élek, mint hal a vízben.
  

I just want to see the colours in the light.

Just to make this a better place.

We are making something nice. I'm just saying. :)

       

Sometimes you just want to cry.

A legjobban az idegesít, hogy már a legelején is rossz volt és utáltam. Igen, UTÁLTAM. Reménykedtem, hogy február végig befejezem, de persze, hogy nem. Pedig most szükségem lenne az időre.
Mert kurvára sok időt elbaszok vele hétről-hétre. 

Tényleg így gondolom, jelenleg: pénz és idő pocsékolás.

     

One of the worst weeks ever...

"Az emberek azzal töltik az életük nagy részét, hogy olyanná váljanak, amilyenek nem is akarnak lenni, azért hogy megfeleljenek olyan embereknek, akiket nem is szeretnek."

Ritkán ötlik a szemembe Facebookon olyan idézet, ami telibe talál, sőt gyakran keresve sem találok ilyet. De az is lehet, hogy csupán most annyira magam alatt vagyok, hogy bármilyen kicsit is negatív színezetű idézetet magamra illőnek találnék. 

Már-már meggyőztem magam, hogy egész jó, beletörődtem, elfogadtam, mentem-mentem.

MINDIG LEHET ROSSZABB. MINDIG. 

Vannak olyan emberek, akik nem hogy egyszerűen 'nem az eseteim', de nem bírom, nem tudom, sőt így már nem is akarom elviselni őket, őket a borzalmas természetükkel, a beképzeltségükkel,
a pökhendi magabiztosságukkal, no meg, ki ne hagyjam; azzal, hogy azt hiszik mindig mindent sokkal jobban tudnak saját magunknál, természetesen rólunk. Hogyne. Mr Know-it-all :S Sokéig nem hittem volna, hogy valakit úgy is meg lehet utálni, hogy szinte végig hezitálunk, hogy akkor bírjuk-e az illetőt,  avagy sem. Nos, velem már sokadszorra fordul elő, hogy valakit szépen lassan, de annál inkább biztosan meggyűlölök. Komolyan. Pedig én próbálkoztam. Próbálkozom. Mennyit is? Ja igen, kétszer annyit, mint mások, itt az ideje, hogy (meg)fizessek. 

Bocsánatot kérek, hogy  én én vagyok, te meg te. Bocsánatot kérek, hogy van egy kis öntudatom, nem úgy, mint a legtöbb 17-8 évesnek, akik megfordultak nálad. Bocsánatot kérek, hogy te aztán ismersz, bocsánatot kérek, amiért maximalista vagyok. Bocsánatot kérek, hogy nem nyalizok és jópofizok, nem viszek májashurkát, mézescsuprot vagy előfordul, hogy nem nevetek a pocsék vicceiden. Sajnálom, tényleg. Különben lehet, hogy jól kijönnénk. Különben, észre sem veszed. 

Nyilván eléggé más vagyok, másképp is gondolkodom. Biztos ez a legnagyobb baj, sőt, tudom, ez.

   

Azt hiszem, megvisel minket a távolság. Téged, engem, de legfőképp minket.

Bár lehet, csak én gondolom így...

Yellow diamonds in the light

I just miss us.

I turned into fear.

Gondolkodtam. Feküdtem az ágyban és bámultam a lyukacsos plafont. Nem tudtam elaludni, járt az agyam, s némán magam elé bámultam, odaképzelve a bézs mennyezetet, a rajzszegek fúrta lyukakat, a helyet, a teret, melyet a sötétben nem is láttam. Eltűnődtem rajtad, rajtunk − nem meglepő. Eltűnődtem, s be kell valljam, lassan szokásommá, sőt rögeszmémmé válik, válunk. Elmerültem gondolataimban, s egyszer csak véresen, hirtelen, türelmetlenül csapott le a felismerés. A mindig, örökké, folyton-folyvást itt lebegő valóság. A bármikor bekövetkezhető, bármikor előfordulható, bármikor valóssággá válható.
Eltűnődöm azon, mi lesz, ha jön valaki más. Valaki szebb, jobb − igazibb. Aki több lesz, amikor én kevés leszek. Aki jobb lesz, amikor én rossz leszek. Aki szebb lesz, amikor én gyűrött leszek. Valaki, aki igazi lesz. Ki tudja én az vagyok-e? A szép, a jó − az igazi. Egy nap, majd csak úgy, váratlanul, betoppan(hat). Nem is gondolnánk, észre sem vennénk, fel sem ismernénk. Még megérkezhet...


...ott fenn, az ágyamon, a puha takaró alatt mégis minden olyan kemény lett és rideg. Olyan elképzelhetetlenül instabil. Labilis és mulandó, feledhető és törékeny. Ott fenn, nem tudtam lehunyni a szemem...


...s rettegni kezdtem, hogy egy nap elveszíthetlek. Igazán.
   

If I retreat...

'Words, wars and symphonies...'

...and the rest is sent to hell.

A mai nap olyan szeles volt, olyan borongós, olyan szürke, bár próbált színes lenni. 
Arcomba fújta a hajam, majd virágillatot, igazi orgonát, hozott a szél. Néha esővel fenyegetett, néha szikrázó napsütéssel, pillanat-gyors naplementével. És fújt, és fújt, és tombolt és elcsendesedett és kimerült. 
   

Keserédes, de inkább édes

mégis siratlak, középszintű magyar érettségi.