I want miraculous pink-clouded glasses in order to live free.
2012. január 16., hétfő
It seems to be more and more...
... and mean to me more and more. Miss the time you were here.
Várok. Egy új életre várok. Egy új életre, amiben mindenre szánhatok időt, amiben mindig lesz is időm mindenre és mindenkire. És természetesen egy életre, amiben végtelenül szabad vagyok. Várhatok én az idők végezetéig, akkor sosem fog eljönni, sosem lesz olyan felhőtlen és független, mint amire igazán vágyom és várok. Ezt kellene, valahogy élvezhetőbbé tenni. Ezt a kis nyomorultat, ezt a mindenhová rohanósat.
Várok. Egy új életre várok. Egy új életre, amiben mindenre szánhatok időt, amiben mindig lesz is időm mindenre és mindenkire. És természetesen egy életre, amiben végtelenül szabad vagyok. Várhatok én az idők végezetéig, akkor sosem fog eljönni, sosem lesz olyan felhőtlen és független, mint amire igazán vágyom és várok. Ezt kellene, valahogy élvezhetőbbé tenni. Ezt a kis nyomorultat, ezt a mindenhová rohanósat.
2012. január 9., hétfő
2012. január 8., vasárnap
2012. január 7., szombat
OKTV
Írom-írom-írom, haladGAtok...
A nő, akit kértem, hogy engedjen hozzáférni a blogbejegyzéseihez, nos megengedte. Aztán írta, hogy írjak, ha elolvastam, ami kellett. Írtam. És kitiltott! Még jó, hogy előre okosabb voltam, mint utólag. :DD Nem volt eredményes lépés. Mindenesetre, még így is: köszönöm szépen.
A bebocsátást. És a kitiltást is.
A nő, akit kértem, hogy engedjen hozzáférni a blogbejegyzéseihez, nos megengedte. Aztán írta, hogy írjak, ha elolvastam, ami kellett. Írtam. És kitiltott! Még jó, hogy előre okosabb voltam, mint utólag. :DD Nem volt eredményes lépés. Mindenesetre, még így is: köszönöm szépen.
A bebocsátást. És a kitiltást is.
2012. január 2., hétfő
'Baby you're the best, baby you're the best...
...best I've ever had, best I've ever had.'
Elérkeztünk a téli szünet végéhez. A várva várt, félve remélt, rég vágyott, hihetetlenül lassan közeledő, a pihenés álomképével kecsegtető téli szünet − végéhez.
De most visszatér minden a régi kerékvágásba. Sőt, nemhogy visszatér, felpörög, beindul, jöhet a nagyüzem, ülhetünk és ülhetünk és ülhetünk órákat, napokat, heteket, úgy négy hónapot. Sőt, annyira el sem szakadtam a szürke napoktól, legalábbis a tanulás szintjén. Csiga léptekkel haladok(?), ugyan 'lassan, de biztosan', bár ez valahogy most nem olyan megnyugtató.
Elkaptam. Feltehetőleg az influenzát. Legalább itt hagytál nekem magadból egy kicsit. Még ha ezt szenvedéssel is fogom tűrni. Nem tudom, én mit hagyhattam nálad, amit magaddal vihetnél bárhová, talán a szívem, az álmaim, talán. Egy biztos: nálad felejtettem világmegváltó terveim, de sebaj, egy-két hétig még kibírom nélkülük; no meg, a memória nem felejt.
Minden olyan más. Olyan fényes, világos, vakítóan elkápráztató.
Január 2.
Ragyog az égen a nap, kedvem semmi sem szeghetné, egyedül a holnap illata, a vihar előtti csend, a véres küzdelmet megelőző lappangás. De mindaz, ami velünk történik, mindaz a csoda, ami...ami vagyunk, feledteti velem a szürke a hétköznapokat.
&>
Elérkeztünk a téli szünet végéhez. A várva várt, félve remélt, rég vágyott, hihetetlenül lassan közeledő, a pihenés álomképével kecsegtető téli szünet − végéhez.
De most visszatér minden a régi kerékvágásba. Sőt, nemhogy visszatér, felpörög, beindul, jöhet a nagyüzem, ülhetünk és ülhetünk és ülhetünk órákat, napokat, heteket, úgy négy hónapot. Sőt, annyira el sem szakadtam a szürke napoktól, legalábbis a tanulás szintjén. Csiga léptekkel haladok(?), ugyan 'lassan, de biztosan', bár ez valahogy most nem olyan megnyugtató.
Elkaptam. Feltehetőleg az influenzát. Legalább itt hagytál nekem magadból egy kicsit. Még ha ezt szenvedéssel is fogom tűrni. Nem tudom, én mit hagyhattam nálad, amit magaddal vihetnél bárhová, talán a szívem, az álmaim, talán. Egy biztos: nálad felejtettem világmegváltó terveim, de sebaj, egy-két hétig még kibírom nélkülük; no meg, a memória nem felejt.
Minden olyan más. Olyan fényes, világos, vakítóan elkápráztató.
Január 2.
Ragyog az égen a nap, kedvem semmi sem szeghetné, egyedül a holnap illata, a vihar előtti csend, a véres küzdelmet megelőző lappangás. De mindaz, ami velünk történik, mindaz a csoda, ami...ami vagyunk, feledteti velem a szürke a hétköznapokat.
&>
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)