'Akkor is várok, ha nincsenek miértek,

Hisz tudod, bármit megtennék érted.

Nem számít, csak amit érzek,

Hisz minden Te voltál...'

Boy I think about it every night and day...

Nem.

Igen, mostanában (majdnem) minden egy nagy szar.
Arra jutottam, mégis kapjak a mamáéktól új kabátot. Először úgy voltam vele, hogy minek, de aztán meggondoltam magam és azt mondtam: na jó, de.
Aztán rájöttem, hogy egy hihetetlen nagy idióta vagyok, mostanában minden csak úgy kimegy a fejemből, mellesleg kitúrja a befelé tolakodó 5millió másik dolog, legfőképp szervezési jelenségek; bevásárló listák, időpontok, buszok, vonatok, pénz, programok, megbeszélések. 
Elfelejtettem én lenni. Önmagam.

Just lost the thread.

  

...azt hiszem, ilyen az, ha meggondolom magam.

Please be gentle.

Let me see you stripped down to the bones.

	Shiny Toy Guns - Stripped .mp3
	Found at bee mp3 search engine

Jön a hideg

ide fog érni, jön, fut, rohan, bár nem siet. Hosszú utat jár be odakinn és idebenn, mire végül valahol megáll. Jön, közeledik, egyre gyorsabban, bár még melegen süt a nap, bár még fényesen elvakít a fény, egy éjszaka alatt megfordulhat a világ. Egy éjszaka alatt meg is fordul majd. Nem lesz már reggel és nem lesz többé este sem, sötétség lesz és hideg és hó és jég és feketeség. Messzire utazik majd akkor a napfény, messzire utaznak majd akkor a madarak, messzire a levelek, a színek, a hangok és az illatok. Eltűnik majd minden, s csendben lappangva kísért majd bennünket a fehérség. Várnunk kell. Akkor is várnunk kell, majd nem lesz vége, nem fog eljönni igazából az élet, nem jönnek el a színek, nem jönnek el a hangok, nem jönnek vissza a madarak, csak annyira, hogy aztán újra elrepüljenek. Soha, semmi nem marad itt. Semmi és senki. Amire vagy akire várunk és az sem amire, akire nem. Azért jön el, hogy azután újra elmenjen. Nincs mit várni, nincs mire várni, mert ha ideér számolhatjuk meddig lesz itt, aztán azt számoljuk mikor jön vissza. Egész életünkben várhatunk. Miért kell? Mire kell? Meddig kell? Mindig. Várjuk a reggelt, várjuk az estét, várjuk a holnapot, várjuk a nyarat, várjuk a karácsonyt, várjuk a szünetet...

és várlak Téged. Ó, ha tudnád mennyire utálom ezt, mennyire gyűlölöm, s néha téged magad is gyűlöllek azért, amiért ennyit várok rád. Hogy ennyit kell várnom rád. S magamat gyűlölöm ilyenkor leginkább, hogy várok is rád...hogy ilyen sokáig csak várok és várok, várom, hogy teljen az idő, s nem teszek semmit, s nem élek, s levegőt sem veszek, úgy várlak, s mikor itt vagy érzem, épp csak hogy maradtál. Holnap már te is  elrepülsz a tél elől, el, messzire, csak épp nem délre, csak épp nem építesz új fészket télire, csak épp nem csupán a tavasszal látlak újra. Persze nekem ez sem jó így, sehogy sem jó, ismerhetnél, sőt ismersz is nagyon jól.

Jön a tél, közeledik, egyre hidegebb lesz, befagynak a tavak, a csatornák, elcsúszunk a jégen, ha nem vigyázunk. 

itt voltál még...

még egy perce itt voltál. Velem voltál, láttalak, éreztelek, fogtad a kezem. Csak egyetlen perce csupán, talán kettő, de semmiképp nem voltál itt régebben. Elmentél. Elmentél és itt hagytál magadból valamit. Valami fájót. Azt hagytad itt, amit ha jössz, elviszel. Most is magaddal vihetted volna. Az ürességet, az érzést, hogy valami nem jó. Hogy valami, valaki hiányzik, hogy Te hiányzol. Elvitted az illatod, a mosolyod, elvitted messzire és soká látom újra. Szerettelek míg itt voltál, szerettelek, míg távol. Akkor is szerettelek, mikor azt mondtad nem fogsz beöltözni. Akkor is szeretni foglak, ha tényleg nem teszed. Másképp nem megy. Most sem − soha sem.