2010. november 4., csütörtök
No other way to be.
Ma Vadkerten voltam, pótoltam, amit tudtam. Igyekeztem, köszönöm a segítséget.
Mindig lesznek, akik nem kedvelnek. A sort már nem is folytatom, majd egyszer ha aktuális lesz ;).
Egyéni leszek és egyedi.
A másik: ráébredtem, hogy mit szeretnék igazán csinálni az életben. Persze, hogy reklámot, ezt eddig is tudtam. De nagyon szeretnék elektronikai eszközöket, sportszereket, szeszes italokat, üdítő italokat vagy autókat reklámozni. Elég férfias a szakma ága ezen a téren, de igazából ezt lehetne, ezt szeretném, ezt tudnám szívből csinálni. Nagy álmom a Coca Cola, hogyne lenne az, akárcsak a Volvo vagy az Adidas. Tényleg eljutottam oda, hogy 'mi az álmom az életben'. Olyan reklámot csinálni, ami lenyűgözi, elkápráztatja a nézőt. Ami nem untat, ami nem sablonos, ami szórakoztató és látványos. Ami elbűvöli az érzékeket és nem felejtik el. Ezért lesz jó reklám. Mert annyira jónak kell lennie, hogy szemfényvesztése mellett továbbra is azt üzenje: ezt vedd meg. Olcsó marketing taktika ugyan, ismerjük be, de azt is valljuk be, mennyire oda tudunk lenni egy nekünk igazán tetsző reklámért. A kép miatt, a zene miatt, a hatások miatt, a mondanivaló miatt. Na meg a termék is érdekel. Ezért.
Persze szívesen rendeznék videoklipeket is alternatív rockbandáknak. Húúú, az elég fless lenne, de szerintem ez álom marad. : )
<3

2010. november 3., szerda
Rég volt a Tiéd egy egész.
A hangod.
Az illatod.
A kezed melege.
Ahogy szuszogsz mellettem.
A mosolyod.
A szemeid.
A csókod.
Az érintésed.
Az ölelésed.
A melengető érzés, amikor hozzád bújok.
...
A közelséged.
Ez mind.
Hiányzik.
De leginkább Te magad.
Hiányzol.
Nem eresztem hosszúra
Ma felhívott unokatesóm, Dani, nem igazán értettem miért, hiszen felvettem és én érdeklődtem őriánta, miután a 'Szia Anna, szia Ancsi' után kis néma csend támadt. Jól megbeszéltük, hogy jól vagyunk, anyáék is jól vannak, már egyikünk se beteg és hogy milyen jó, hogy szünet van. Aztán pár perc múlva írt egy smst:
'Elfelejtettem mondani, hogy átmentem az öv vizsgán, már lila öves vagyok.'
Első gondolatom az volt: 'jaaaaj, megzabálom ezt a gyereket' :D
Meg apával kellett ma is táncolnom. -.-" Kicsit kezdem megunni a dolgot. Pedig még a forgására ráfér egy kis csiszolás ;) Egyébként gyorsan tanul (hála a jó égnek, még azzal is szenvednénk. ) (yn) :D

2010. november 2., kedd
8 előtt egy kicsivel: elájultam.
Nem erősségem a kertelés. Mnjuk ez így blogra egész szééép. Elég durva, életemben először, de megtörtént. Beálltam a sorba. Leesett a vérnyomásom. Avagy nem tudom miért, de elájultam. Soha eddig ilyesmi nem történt. Gyenge vagyok, gyenge a szervezetem, csodás. Azthiszem a jövőhéten nincs edzés számomra. Ajjj :( pedig a jövőhéten akartam már menni. De pihenhetek, csodás. Egy törött tükör ugye 7év? Jól elestem, eldőlt a létrám, beledőlt a tükrös szekrényembe, ahol most egy fél tükör és egy nagy lyuk díszeleg, amelyen keresztül szabad belátást nyerünk a ruhatáramba. Csodás. :S Az még egy jó menet lesz pótolni, meg így egy tükörrel kettő helyett reggelente hajat vasalni. Ezaz. Élj, élj halottak napja :D
Megijedtem és meglepődtem. :S Nyilván ha gyakrabban történne velem ilyesmi, már szinte rutinom lenne benne, de bakker hálaég nem történik sűrűn ilyesmi, és eléggé befostam. Anya meg tök jó fej volt. :/
Soha eddig. És nagyon remélem soha ezután.
Más érdekesség, legalábbis ami ezt felülmúlná, mit ad isten, nem történt ma. :DD

2010. november 1., hétfő
Do I attract you?
Do I repulse you with my queasy smile?
Am I too dirty?
Am I too flirty?
Do I like what you like?
I could be wholesome
I could be loathsome
guess Im a little bit shy
Why dont you like me?
Why dont you like me without making me try?
I try to be like Grace Kelly
mmm mmm
But all her looks were too sad
ahh ahh
So I tried a little Freddie
MMM MMM
I've gone identity mad!
I could be brown
I could be blue
I could be violet sky
I could be hurtful
I could be purple
I could be anything you like
Gotta be green
Gotta be mean
Gotta be everything more
Why dont you like me?
Why dont you like me?
Why dont you walk out the door!

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)