Ellie Goulding - The Writer .mp3
	Found at bee mp3 search engine

'You wait for a silence
I wait for a word
Lie next to your frame
Girl unobserved
You change your position
And you are changing me
Casting these shadows
Where they shouldn't be

We're interrupted by the heat of the sun
Trying to prevent what's already begun
You're just a body
I can smell your skin
And when I feel it, you're wearing thin....'

.

S már lassan elhiszem, hogy ez már örökre csak álom marad.

weekend.

Végre kipihentem magam. De gyanítom, hogy kedden, csak a 8as vonattal megyek majd be, hogy alhassak. :D Mert a hét végére mindig totál kimerülök. Lemerülök. Aztán ha úgy alakul, valaki feltölt.
A ruhát még nem kezdtem el, de majd még most összeszedem amit össze kell, és elképzelem, amit el lehet. :D Aztán holnap felcsapunk ruhatervezőnek, szabásznak-varrásznak, meg topmodellnek. Izgibben hangzik, maradjunk ennyiben. Nameg holnap flash-mob. Kitudja. Ha már ott leszünk, akkor nem nagy dolog, elugrani (nagyjából 20percre. > gondolom én.) Másegyéb? Beszéljen helyettem; kép és hang.

.

Step back.- angol.

Nem csináltam OKTVt, illetve meg sem tanultam. És nem érdekel. Értitek? Tökre nem izgat. Nem akarok OKTVre menni, nem is akartam soha, egy szóval nem mondta a csoport, h na igen, gyerünk megcsináljuk, kurvajó buli. NEM AZ. Ezt tudtuk, tavaly is megkaptuk. Nem akarom. A felsőfokhoz jó lenne, igen, talán meg is csinálnám, ha nem lenne kötelező. Illetve, semmi nem az, emberi jogom van nem megcsinálni. (mai sajtó.) Ha holnap is a sarokban fogok ülni, hát legyen. Emberi jogom a megkülönböztetés.

Just forget you're a human being.

It's your eleventh year of school. Study, learn. You don't need any sleep, you don't need to take a break. Only you can do is to become a living-walking-speaking-learing robot machine. What did you hope? It will just become worse. It's time to study again. Summer is ended a month ago. Wake up and then if you finished, go back to sleep. Alright.

.

Ketten messze, valahol az ég alatt...

mert.

Még ki lehet nyitni.

És be lehet zárni.

Még föl lehet kötni.

És le lehet vágni.

Még meg lehet szülni.

És el lehet ásni.

Pilinszky János: Infinitivus

I thank you lord for my life
Forgive me lord for complaining so much
I thank you lord for my life.

16 év alatt az első. Igen, baklövés.

Ma valami olyat tettem, amit eddig még sosem. Azóta folyamatosan azon gondolkodom, vajon jó ötlet volt-e. Én buta, buta, naiv lány. Mit gondoltam? Nem lehet mindig minden ilyen szép és rózsaszín. Sosem. Most lehetnék valahol máshol is. Vagy akár már nem is lehetnék. Soha többé. Sehol.
Rajzon voltam. Egészen háromnegyed négyig. A cipő törte a lábam. Na jó, igazából egyáltalán nem volt vészes, de idegesített. Kényelmetlen volt. A négyes busszal jöttem. A körforgalomig. Ott át kell szállnom. Esett az eső, egyre jobban esett és én csak áztam. A buszmegálló nem védett igazán az esőtől, főleg, ha épp szemből fújt a szél. Előbb is odaértünk, mint amikor szoktunk, így még többet kellett (volna) várnom. Eszembe sem jutott stoppolni soha. Volt már, hogy a körforgalomban kellett várnom, akár háromnegyed órákat is. Szinte már 'természetes', vagyis inkább megszokott, hogy egy-két autós megáll nekem, hogy ő elvisz, ők elvisznek. Többnyire nem túl szimpatikus férfiak. Visszautasítom. Mindig. Megmondom, hogy menjen tovább pár perc és itt a buszom. Mindig. Mindeddig. Ma viszont nem így történt. Jó ötlet volt-e, avagy figyelmeztetés? Lecke? Nemtudom. Valami azt súgta, beszállhatsz. 34éves környékbeli férfi. Zöld Citroen, vékony fekete csíkos fehér ing. Rengeteg névjegykártya és tollak a kesztyűtartóban. GPS, autóillatosító, légkondi. Félig sötétített üveg. Volt egyszer egy mélykúti barátnője. Szeged felől Bajára tartott, megállt, elvihet-e. Az első reakcióm az volt, hogy ne. Aztán szinte rábeszélt. Életem egyik legnagyobb baklövése volt/lehetett volna. Hihetetlen. Bármi történhetett volna. Csak beszálltam és mosolyogtam, mintha minden rendben lenne. Az agyam végig katogott: te hülye, ez nem jó ötlet. Semmiképp sem. De biztos normális. Rendes. Nem visz el sehova. Nem a világ végén kötök ki, csak otthon. Bízhatok benne? Bízhattam benne? Hogy bízhattam meg benne?! Nem is ismerem. Féltem, de voltam olyan botor, hogy beültem mellé. Elhozott. Beszélgettünk. Mondtam neki, hogy félek, hogy átver. Megnyugtatott, hogy nem, de ekkor arra gondoltam, mindegyik ezt tenné. A buszmegállóban kitett, udvarias volt és kedves. Mégis minden gesztusa mögé elképzeltem a lehető legrosszabbat amit gondolhatott abban a pillanatban. Hazaértem. Adrenalin az egekben, remeg a kezem. Pedig kedves volt, jószándékú és udvarias. Mázlim volt. Most az egyszer, de tudom, hogy mégegyszer nem lesz. Nem tudom mi vitt rá, hogy tényleg elfogadjak egy ilyen ajánlatot. Még így is rossz ötlet volt. Ennek ellenére köszönöm, kedves ismeretlen. Köszönöm a sorsnak, hogy kaptam egy leckét.
Anyának elmondtam. Nem mondott rá, csak annyit: 'Apádnak nem kell róla tudnia.' Tudom.- gondoltam.
Féltem. Félek. De itt vagyok és semmi bajom.  

Örökre szívembe zártalak.
Belezártalak a nagy sötétségbe.

A múlt héten már nem tetszett, most pedig már nem is akarom, hogy megnőjön :D